lovaglás
Egészen elképesztő új sportágat ismerhetünk meg: a hobbilovaglást – ló nélkül
Ha valaki azt gondolja, hogy látott egy kő-papír-olló versenyt és ezzel túl van élete legbetegebb sportélményén, szólnunk kell, hogy sajnos téved. Egy egészen hihetetlen „sport” ütötte ugyanis fel a fejét: a hobbilovaglás. Ez így elsőre nem tűnik komoly dolognak, sőt! Azonban a most következő videó láttán egész biztosan megváltozik minden olvasó véleménye. A hobbilovaglást ugyanis játéklovakkal űzik. Emberek.Rekviem az öttusáért – A múlt felszámolásának mindenre kiterjedő őrülete ezúttal az egyik legrégibb sportágra csapott le
Döbbenetes hír látott napvilágot a minap, immáron hivatalosan is. Az előttünk álló, 2024-es párizsi olimpia lesz az utolsó, amelyen még az eredeti állapotában láthatjuk majd műsoron az öttusát. A sportág nemzetközi szakszövetségének döntése értelmében ugyanis megszűnik az öttusa egyik legkultikusabb száma, a lovaglás, amelynek helyét más, később kijelölendő versenyszám veszi majd át. A döntés jócskán túlmutat egy sportág értelmezhető modernizációján és az egyébként jól tetten érhető vezetői dilettantizmuson is. Sokkal inkább nevezhető a mai korszakra jellemző, abnormális trendekhez való igazodáshoz, amelynek többszörös üzenetértéke is van. Írásunkban a rendkívüli döntés hátterét kívánjuk bemutatni.Öttusa: búcsú a lovaktól – Majd később döntenek arról, melyik sportág helyettesítse a lovaglást
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) kivette az öttusa programjából a lovaglást. Joël Bouzou, az UIPM alelnöke a L'Equipe francia sportnapilapnak szerdán megerősítette a brit Guardian erre vonatkozó keddi értesülését, és hozzátette: még nem dőlt el, hogy melyik sport kerül a lovaglás helyére.A politikai korrektség megöli az öttusát is
Kikerülhet a lovaglás az öttusa sportágai közül, a helyét a kerékpár venné át. Erre azért kerülhet sor, mert a nyári tokiói olimpián az egyik német edző megütötte a lovát, amiért az nem volt hajlandó elindulni. A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) pedig attól fél, hogy emiatt az öttusa kikerülhet a 2024-es olimpiai játékok programjából.Ajánljuk még