magyar Ágnes zsófia
Franciaország-szakértő a Pesti Riporterben: Magyarország ott is közös pontokat talál, ahol politikai ellentét feszül (Videó!)
Eddig úgy tűnt, hogy nincs kihívója Emmanuel Macronnak, ma már azonban nem lehetetlen, hogy jobboldali győzelem legyen Franciaországban. Erre egyébként is lenne igény, hiszen több közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy a legnépszerűbb francia keresztnevek – elsősorban a fiúknál – alapvetően az arab származású nevek – mondta el a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Magyar Ágnes Zsófia. A Franciaország-szakértő hozzátette: Éric Zemmour a zászlajára tűzte az is, hogy ismét naggyá kell tenni Franciaországot. A nemrég megtörtént Orbán–Macron-találkozóval kapcsolatban Magyar Ágnes Zsófia elmondta: nem destruktív logika mentén gondolkodik a magyar kormány, például a francia–magyar kapcsolatokban is sikerül közös nevezőt találni bizonyos területeken, ilyen például a nemzetvédelem és az energiapolitika. Ahhoz, hogy az EU előre tudjon mozdulni, képesek és hajlandóak vagyunk együtt dolgozni; az Orbán–Macron-találkozó ennek volt remek példája – tette hozzá a szakértő.Fidelitas: javultak a magyar-szerb kapcsolatok
A hétvégén Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke és Magyar Ágnes Zsófia, a YEPP alelnöke a VMSZ Ifjúsági Fórum által szervezett rendezvényeken vett részt Újvidéken, Adán, Topolyán és Szabadkán, amelyeken a Vajdasági Magyar Szövetség több politikusa is megjelent - áll a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.A YEPP alelnöke szerint még soha nem kellett ilyen erős ellenszélben dolgozni, mint most
Magyar Ágnes Zsófia közel hét éve dolgozik az Európai Néppárt ifjúsági szervezetében (YEPP – Youth of the European People’s Party), 2017 áprilisa óta alelnökként. Az újraválasztott alelnök a múlt héten arról írt Facebook-oldalán, hogy a YEPP online elnökségi találkozója keretében hogyan egyeztettek Donald Tusk néppárti elnökkel a hazai és az európai krízishelyzetről. Többek között arról kérdeztük Magyar Ágnes Zsófiát, hogyan látják a szervezetben az Európai Unió válságkezelési politikáját, miként értékelik a néppárti elnök, Donald Tusk Orbán Viktort bíráló kijelentéseit, és azt, hogy változhat-e az európai politika a krízis leküzdése után.Ajánljuk még