magyar haderő
Zavarja a magyarság önvédelmi reflexe a kereszténygyalázó Hargitai Miklóst
Régóta ismerjük Hargitai Miklóst, aki a magyar újságírók erősen kommunista szövetségét vezette 2021-ig, azonban már ott sem kellett elvtársainak a MÚOSZ akkori elnöke. Azt is tudjuk Hargitairól, hogy a keresztények gyalázását csak bemelegítésnek szokta szánni, hiszen minden zavarja, amit a jelenlegi kormány a magyarság érdekében tesz. Azzal sem törődött, hogy egy elvileg független újságírószervezetet vezetett, hiszen kitüntette a Partizán kereszténygyalázó stábját, gúnyosan és becsmérlően beszélt Müller Cecília kereszténységéről, most pedig a Népszava hasábjain osztja az ötvenes évek hangulatát idéző szólamait. Hargitait jelenleg az zavarja, hogy a növekvő háborús helyzetben Magyarország védekezni merészel, haderőt fejleszt, ahogyan egyébként az egész világ teszi. Ismerjük a szélsőbaloldal vidám világát, amikor Vadai Ágnes 2010 előtt honvédelmi államtitkárként minden harceszközt eladott vagy leselejtezett a békeharc érdekében. Hargitai azonban most is így tenne, ezt pedig némi olcsó gyalázkodással köríti. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után