magyar konyha
Unalmas a fehér ember étele? Beszélgessünk akkor gasztronómiáról – Dezse Vű
Sok elmebeteg dolog van, amit ha megérteni nem is, el lehet fogadni, meg sok olyan sértés van, amit le lehet nyelni, de amiben nem ismerünk tréfát, azok a gyermekeink, a kultúránk, ennek pedig szerves részét képezi a gasztronómia is, amit imádunk, és ami szintén megérdemli, hogy megvédjük. Szóval most ezt fogjuk tenni, mert a WOKE haladók szerint a "white food", vagyis a "fehér kaja" nem más, mint vajas kenyér, párizsi és krumpli, a bevándorlás meg szerintük ezért is fontos, mert a migráns ételek színt visznek ebbe az unalomba. Itt az ideje tehát, hogy az ételekről beszélgessünk egy kicsit. Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.