Ne írj receptet, ha nem tudsz főzni!
Az egyik Churchillnek tulajdonított bon mot szerint a legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. Nos, Churchill nem mondott ilyesmit, de a modern demokratikus nyilvánosság ellen, amiben mindenki közlő, nem csak befogadó, tényleg a legjobb érv egy ötperces olvasgatás a közösségi szerkesztésű receptoldalakon.
Mostanában kötelező ország-világ elé tárni az ÉN-t, a tündöklően csodálatos és elképesztően egyedi egyéniséget, lehetőleg minden rendelkezésre álló platformon. Nem elég kitenni a fotót, hogy #kicsimmel nyaralásiban, az életvezetési tanácsadástól kezdve jógagyakorlatokig bezárólag kell felépíteni a környezetünkre online tukmált virtuális személyiséget, és ennek része lett sajnos a receptmegosztás gyakorlata. Pedig nagyon nem kéne.
Komoly, mondhatni társadalmi és nemzetgazdasági probléma, hogy a városi emberek egy jelentős részének csak a reggeli kávé miatt van konyhája, de egy rántotta elkészítése meghaladja a képességeiket. Cserébe orrba-szájba rendelnek, hetente akár százezer forintot is elköltenek pizzára meg egyéb konzumkajákra, hogy utána panaszkodjanak a megfizethetetlen élelmiszerárakra. Miattuk kegyetlenség az unatkozó ostobák receptmegosztási gyakorlata, mert a végén kipróbálja az áldozat, és marad a pizzánál.
Kezdjük ott, hogy a húsleves az húsleves. Nem bonyolult. A magyar nyelv már csak ilyen kifejező, odaírja az összetett szó első felébe, hogy mire érdemes koncentrálni. Nem a zöldségre, nem a szeretetre, nem a párunkra, hanem a húsra. Ha zöldséget akarunk főzni, akkor a megfelelő zöldség után írjuk oda, hogy leves, aztán azt rotyogtatunk. Éppen ezért egészen kiábrándító, amiket a különböző receptklubokon olvashatunk, ott a hússal együtt órákig főzött sárgarépák világába érkezünk, a levest ráadásul folyamatosan kóstolni kell, hiszen ha nem nyalsz bele kettő percenként a levesbe, a végén még sótlan marad. És utána csodálkozunk, ha egy kísérlet után mégis rendel a delikvens. Egyrészt órákig tart elkészíteni, másrészt szar, akkor minek küzdeni…
Feleim! Ne hallgassatok az unalmukban és kisszerűségükben kitárulkozó emberekre, főleg ne azokra, akik egy kis személyes történettel is gazdagítják a moslék-receptjüket. Ami úgy kezdődik, hogy „megleptem a páromat egy kis különlegességgel, egy házi tyúkhúslevessel”, azt ne is olvassátok tovább! Kivéve, ha röhögni akartok. És nem, nem kell a zöldséget belefőzni az alaplébe. Pláne nem órákig. Manapság boldog-boldogtalan receptkönyvet ír, amennyiben alulról kapargatja a celebstátuszt. Némelyik még jó is, de a gyakorlat nem példa, nem kötelező recepteket zúdítani a világra. Elég az, ha normálisan tudsz főzni, és adott esetben ezt a tudományt tovább is adod a saját leszármazottaidnak.
Önmegvalósítani máshol kell. Vagy ott sem. Lehet főzni a sárgarépát is órákig, de otthon, a négy fal között! Tanácsot is az ad, akinek van.
