Pesti Srácok

Ne írj receptet, ha nem tudsz főzni!

Ne írj receptet, ha nem tudsz főzni!

Az egyik Churchillnek tulajdonított bon mot szerint a legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. Nos, Churchill nem mondott ilyesmit, de a modern demokratikus nyilvánosság ellen, amiben mindenki közlő, nem csak befogadó, tényleg a legjobb érv egy ötperces olvasgatás a közösségi szerkesztésű receptoldalakon.

Mostanában kötelező ország-világ elé tárni az ÉN-t, a tündöklően csodálatos és elképesztően egyedi egyéniséget, lehetőleg minden rendelkezésre álló platformon. Nem elég kitenni a fotót, hogy #kicsimmel nyaralásiban, az életvezetési tanácsadástól kezdve jógagyakorlatokig bezárólag kell felépíteni a környezetünkre online tukmált virtuális személyiséget, és ennek része lett sajnos a receptmegosztás gyakorlata. Pedig nagyon nem kéne.

Komoly, mondhatni társadalmi és nemzetgazdasági probléma, hogy a városi emberek egy jelentős részének csak a reggeli kávé miatt van konyhája, de egy rántotta elkészítése meghaladja a képességeiket. Cserébe orrba-szájba rendelnek, hetente akár százezer forintot is elköltenek pizzára meg egyéb konzumkajákra, hogy utána panaszkodjanak a megfizethetetlen élelmiszerárakra. Miattuk kegyetlenség az unatkozó ostobák receptmegosztási gyakorlata, mert a végén kipróbálja az áldozat, és marad a pizzánál.

Kezdjük ott, hogy a húsleves az húsleves. Nem bonyolult. A magyar nyelv már csak ilyen kifejező, odaírja az összetett szó első felébe, hogy mire érdemes koncentrálni. Nem a zöldségre, nem a szeretetre, nem a párunkra, hanem a húsra. Ha zöldséget akarunk főzni, akkor a megfelelő zöldség után írjuk oda, hogy leves, aztán azt rotyogtatunk. Éppen ezért egészen kiábrándító, amiket a különböző receptklubokon olvashatunk, ott a hússal együtt órákig főzött sárgarépák világába érkezünk, a levest ráadásul folyamatosan kóstolni kell, hiszen ha nem nyalsz bele kettő percenként a levesbe, a végén még sótlan marad. És utána csodálkozunk, ha egy kísérlet után mégis rendel a delikvens. Egyrészt órákig tart elkészíteni, másrészt szar, akkor minek küzdeni…

PestiSracok facebook image

Feleim! Ne hallgassatok az unalmukban és kisszerűségükben kitárulkozó emberekre, főleg ne azokra, akik egy kis személyes történettel is gazdagítják a moslék-receptjüket. Ami úgy kezdődik, hogy „megleptem a páromat egy kis különlegességgel, egy házi tyúkhúslevessel”, azt ne is olvassátok tovább! Kivéve, ha röhögni akartok. És nem, nem kell a zöldséget belefőzni az alaplébe. Pláne nem órákig. Manapság boldog-boldogtalan receptkönyvet ír, amennyiben alulról kapargatja a celebstátuszt. Némelyik még jó is, de a gyakorlat nem példa, nem kötelező recepteket zúdítani a világra. Elég az, ha normálisan tudsz főzni, és adott esetben ezt a tudományt tovább is adod a saját leszármazottaidnak.

Önmegvalósítani máshol kell. Vagy ott sem. Lehet főzni a sárgarépát is órákig, de otthon, a négy fal között! Tanácsot is az ad, akinek van.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.