magyar nemzeti bank
MNB: Magyarországnak folytatnia kell a strukturális reformokat
Magyarország 2010-től nemzetközi viszonylatban is egyedülálló és eredményes gazdaságpolitikai intézkedéseket hajtott végre, a tartós felzárkózás biztosításához azonban a versenyképességi és strukturális reformok folytatására és mélyítésére van szükség – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és főközgazdásza csütörtökön Párizsban a jegybank külképviseleti irodája, a HEC párizsi üzleti iskola Alumni és a párizsi Dumakavics üzleti klub együttműködésében szervezett kerekasztal-beszélgetésen.Az MNB feljelentést tesz a Simicska lapjában megjelent, Quaestor-üggyel kapcsolatos hamis állítások miatt
A minősített, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények vádjával bíróság előtt álló Tarsoly Csabát és brókervádlott társait mentegeti, és az állami intézményrendszert támadja Simicska Lajos napilapja. A hamis állítások miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentést tesz.Hazahozták Magyarország aranytartalékát Londonból
Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre, áll a Magyar Nemzeti Bank ma reggeli közleményében. Eszerint a jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése.Jön az új ezres!
Március elsejétől, csütörtöktől bevezetik az új ezer forintos bankjegyet - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Pert indít a Magyar Nemzeti Bank az mno.hu-val szemben
Hamis állítások jelentek meg a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi irodáiról. A hamis hivatkozás és a valótlan tartalmú állítások miatt a jegybank jogi eljárást kezdeményez - tudta meg a hirado.hu.Most Ön is zsebre vághat egy vizes VB-s érmét!- PS MOZI
Pontosan egy hónap múlva, 2017. július 14-én kezdődik hazánk történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, a budapesti és balatonfüredi helyszíneken a 17. FINA Világbajnokság. Az MNB egy hónappal az esemény kezdete előtt, 2017. június 14-én új, 50 Ft-os emlékérmét bocsát ki, hogy tisztelegjen a Vizes Világbajnokság előtt.Egyelőre nem tudni, ki kell-e fizetnie a volt Quaestor vezetőjének a 20 milliós bírságot
Tarsoly Csaba felperesként vesz részt abban a polgári peres eljárásban, melyben kérésére hétfőn üzleti titokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A közigazgatási perben, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított a volt Quaestor-vezér, a bíróság a Tarsoly kérésére megtiltotta a kép- és hangfelvétel készítését, valamint a hallgatóságot is távolmaradásra ítélte.Ajánljuk még

















