magyar nemzeti bank
Az MNB kiemelt figyelemmel kíséri az MKB Bank és a Takarékbank tervezett, koordinált összeolvadását
Az MNB kiemelt figyelemmel kíséri az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésének folyamatát, az MBH Bank Nyrt. létrejöttét. A fúzió előkészítése tervezetten történik, megvalósultával az ügyfelek az ország létrejövő második legnagyobb bankjának hálózatát, szolgáltatásait érhetik el. A folyamat során a jegybank számára kiemelt fontosságú az ügyfélérdekek védelme és a pénzügyi stabilitás: az egyesülő banktól az MNB ezt kéri számon.MNB: februárban 620 millió euróval csökkent a fizetési mérleg hiánya
Februárban nagyot javult a folyó fizetési mérleg egyenlege az előző hónaphoz képest, a deficit 620 millió euróval 160 millió euróra csökkent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent előzetes adatok szerint.Petőfi-emlékérméket bocsátott ki az MNB (Képek)
Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából a 200 forintos forgalmi érme emlékváltozatát, nagyméretű, 30 ezer forintos címletű ezüst emlékérmét és annak 7500 forintos színesfém változatát bocsátotta forgalomba kedden, a magyar költészet napján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).Súlyos büntetést szabott ki az MNB a SET GROUP-ra piaci manipuláció, valamint bennfentes információkról való hallgatás miatt
Az MNB 105 millió forint bírságot szabott ki a SET GROUP Nyrt.-re a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre, illetve a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A – tőzsdei kereskedését tekintve jelenleg is felfüggesztés alatt álló – kibocsátónak záros határidőn belül a hiányzó pénzügyi jelentései pótlása érdekében is lépéseket kell tennie. Az MNB több témában a befektetők tájékoztatására kötelezte a kibocsátót és a megállapításai nyomán újabb feljelentést tesz.Ezért ilyen drága Magyarországon a benzin
A Magyar Nemzeti Bank arra keresi a választ, hogy a hazai üzemanyagpiacon az ársapka december 7-i kivezetését követően miért magasabbak az árak jelenleg, mint a régiós országok körében.Az Aegon és az OTP alapkezelők elkülönítik orosz részvényalapjaik befagyott és likvid eszközeit
Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt. A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó.A hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési alapok piacán belül.A svájci nagybankot gyorsan megtolták ötvennégy milliárd frankkal, hogy ne legyen baj
A Magyar Nemzeti Bank az amerikai pánik után a svájci káosszal kapcsolatban is azt hangsúlyozza, hogy a hazai hitelintézetek egészséges hitelezési és mérlegadatokkal rendelkeznek, működési mutatóik pedig még a 2008. évi válságidőszakkal összehasonlítva is megbízhatóbb képet mutatnak – írta meg a Világgazdaság.A tavalyi utolsó negyedévben már pozitív volt a nyugdíjpénztárak hozama
A Magyar Nemzeti Bank sajtóközleménye szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak -6,8 százalékos hozammal zártak 2022-ben, azonban a pénztári portfóliók közel ötödének hozama (az utolsó negyedév kiváló teljesítménye révén) már a pozitív tartományba került. A szektor hosszú, egy és másfél évtizedes távon továbbra is – igaz, csekély mértékű – reálhozamot, azaz az infláció feletti nyereséget mutathat fel tagjai számára.Az MNB is reagált az amerikai bankcsődök miatti pánik kapcsán
A Világgazdaság megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank jelezte: a két amerikai bedőlt hitelintézet – a Silicon Valley Bank, és a Signature Bank – tevékenységi engedélye visszavonásának nincs közvetlen hatása a magyarországi bankpiacra. Hozzátették: a hazai hitelintézetek egészséges hitelezési és mérlegadatokkal rendelkeznek, működési mutatóik pedig még a 2008. évi válságidőszakkal összehasonlítva is megbízhatóbb képet mutatnak.Ajánljuk még
















