magyar-örmény kapcsolatok
Szijjártó: hazánk továbbra is elkötelezett a kapcsolatrendszer újraépítése mellett Örményországgal
Magyarország továbbra is elkötelezett a kapcsolatrendszer újraépítése mellett Örményországgal; tíz év diplomáciai szünet után a felek olyan együttműködés kialakításán dolgoznak, amely mind a két nemzet érdekét szolgálja – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Jerevánban.Semjén Zsolt Örményországban tett hivatalos látogatást
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hivatalos látogatást tett Örményországban, ahol találkozott Nikol Pasinján miniszterelnökkel és Mher Grigorján miniszterelnök-helyettessel, valamint Gnel Szamoszján miniszterrel – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.A megtépázott lelkek összeforrtak – Azbej Tristan az örmény–magyar megbékélésről
A magyarországi örmények számára az elmúlt 10 év folyamatos belső konfliktust jelentett. Nem véletlen, milyen örömmel fogadta a magyarországi örmény közösség a kapcsolatfelvételt a korábban elhidegült két hazájuk közt, mert ezáltal a szétszakított, megtépázott lelkek újra összeforrtak – többe közt erről beszélt portálunknak adott interjújában Azbej Tristan annak a diplomáciai sikernek a kapcsán, hogy Örményország és Magyarország 2022-ben végre kibékült. Mint a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője többek között elmondta, „nem kell örmény származásúnak lenni ahhoz, hogy az ember úgy érezze, ez egy tarthatatlan állapot volt, ahogyan a kapcsolatok újjáépülésében is sokan segédkeztek olyanok is, akik nem rendelkeznek örmény gyökerekkel”.Ajánljuk még