magyar-török kapcsolatok
A kiberbiztonsággal és az uniós elnökséggel kapcsolatos javaslatokat is tárgyalnak a parlamentben
A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényjavaslat mellett az új EU-elnökségi jogviszonyt megalkotó javaslat is szerepel az Országgyűlés keddi napirendjén.Orbán Viktor Törökországból: Magyarország segít a bajban (Videó)
Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében számolt be arról, hogy milyen segítséget nyújtott hazánk Törökországnak a februári földrengéseket követően. A kormányfő a videóban egyúttal arról is ígéretet tett a török államfőnek, hogy Magyarország az újjáépítési munkálatokban is segítséget nyújt majd.Szijjártó: fontos, hogy a magyar felsőoktatás vonzó legyen a külföldi hallgatók körében is
A kormánynak stratégiai célja, hogy a magyar felsőoktatás nemzetközi szinten is versenyképes legyen, márpedig ehhez arra van szükség, hogy hazánk a külföldi hallgatók körében is vonzó legyen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. Szijjártó Pétert az Erasmus-ügyről is kérdezték, amivel kapcsolatban elmondta: úgy látja, az Európai Bizottságon "a hungarofóbiának újabb tünetei kezdenek megjelenni", az alapítványi tulajdonú magyar egyetemeknek szánt források felfüggesztését pedig "minden alapot nélkülöző, felháborító és visszautasítandó döntésnek" minősítette.Fontos megállapodások születtek a magyar-török csúcstalálkozón (Videó)
Kétoldalú tárgyalást folytatott az üzbegisztáni Szamarkandban Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdoğan, Törökország elnöke pénteken – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Szijjártó Péter: Törökország hazánk stratégiai partnere
Törökország hazánk stratégiai partnere, igaz ez politikai és gazdasági–kereskedelmi értelemben is – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, pénteken. Közölte: a két ország közti kereskedelmi forgalom már a 4 milliárd dollárt ostromolja, amely tavaly rekordot döntött.Szijjártó Péter: Magyarország békét akar
A török állami tévécsatornának adott interjút az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését követően Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminisztert az orosz–ukrán háború és annak hazánkra, illetve a világra gyakorolt hatása kapcsán kérdezték, külön kitérve arra, hogy Európában leginkább Magyarország képviseli a békés rendezés álláspontját.Szijjártó Péter: Törökországot a legnagyobb megbecsülés illeti
Belgrádban találkozott a törökök európai uniós csatlakozásért felelős miniszterével Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében kiemelte: „Magyarország rendkívül nagy bajban lenne, ha nem építették volna ki a Török Áramlat gázvezetéket”.Megalakult a magyar–török gazdasági és kereskedelmi bizottság
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Mehmet Muş török kereskedelmi miniszter kedden, Ankarában aláírta a magyar–török gazdasági és kereskedelmi bizottság alapító nyilatkozatát.Szijjártó: a magyar–török együttműködés fejlesztése továbbra is a külpolitika fókuszában lesz
Magyarország és Törökország együttműködésének fejlesztése mindig is a külpolitika fókuszában volt, és ez nem változik ezután sem, amire garancia, hogy a magyar kormánypártok a választáson ismét elsöprő győzelmet arattak – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Ankarában.Ajánljuk még