magyar űrhajózás
Magyarország is lehet űrnagyhatalom (Videó!)
Mindenképp komoly érdemeket tudhatunk magunkénak Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint. A szakpolitikus a Pesti TV-nek adott exkluzív interjúban kifejtette: a hozzánk hasonló méretű országok között kiemelkedő a magyar űrkutatás, különösképpen a kémiai kutatások, de a SMOG-1 műhold is a magyar innováció eredménye. Az új magyar űrprogramnak, a HUNOR (Hungary to orbit)-nak köszönhetően pedig egy újabb lépcsőt tehetünk afelé, hogy a következő századok legpotensebb területén, az űrkutatásban zárkózzunk fel a világ élmezőnyéhez. A program keretei közt a nemzetközi űrállomásra keres a magyar űrprogram olyanokat, akik képesek komoly szakmai munkát végezni az extrém, világűrbeli környezetben is. A program pedig csak egy hosszú folyamat első lépcsőfoka, amelynek során a cél az, hogy Magyarországon egy világszinten elismert űrhajós és kutató csapat jöhessen létre – árulta el Ferencz Orsolya.A kormány elfogadta Magyarország űrstratégiáját
A kormány elfogadta a Magyarország Űrstratégiája című dokumentumot – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. Mint írták, Magyarország az európai nemzetek többségéhez hasonlóan űrstratégiában jelölte ki azokat a sarokpontokat, amelyek rögzítik hazánk lehetőségeit és a fejlesztési irányvonalakat az űrkutatás és űrtevékenység területén. Hozzátették: az űrstratégia jövőképe, hogy hosszú távon Magyarország aktív szereplője legyen az űrszektor globális értékláncának, és elért pozíciójánál fogva egyes fejlesztési területeken regionális vezető szerepet töltsön be.2025-ben már újabb magyar mehet az űrbe
Történelmi lehetőség kínálkozik a magyarok előtt azzal, hogy az Európai Űrügynökség programján túl most egy speciális külön projektben vehetnek részt – mondta Ferencz Orsolya az InfoRádió Aréna című műsorában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján néhány héten belül megnyílik a lehetőség arra, hogy mindenki, aki jelentkezni kíván, a szükséges dokumentumokat fel tudja tölteni, addig pedig a NASA fizikai feltételrendszerét érdemes tanulmányozni – mondta Ferencz Orsolya.Szijjártó: ismét lesz magyar űrhajós
Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós – jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a videoüzenetben közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni. Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket – tette hozzá.Ajánljuk még