magyarokagulagon.hu
Felfaltam a legjobb barátomat – Egy vérfagyasztó, elhallgatott tragédiától az Örök tél Emmy-díjáig
November 25-én emlékezünk a szovjet fogolytáborokba hurcolt magyarokra. Ugyanezen a napon kapott Emmy-díjat az Örök tél főszereplője, Gera Marina. A sors ajándéka ez. Kiderült, hogy lehet és kell jó magyar filmeket készíteni, olyan témákról is, amelyekről negyven évig beszélni sem lehetett, aztán meg a filmes szakma hallgatott róluk. Egy rettenetes történetet idézünk meg, a saját barátját felfaló egykori fogolyét, aki a szökése közben, az éhezés őrületében ölte meg a társát. Örülünk ennek a díjnak, és újabb filmeket, könyveket akarunk, hogy ne feledjük el azt a tragédiát, amely nyolcszázezer magyart érintett, és amelyről végre beszélni, írni, filmezni lehet. Halottaink és a Gulág rabjai végre elnyerik igazságukat – Megkapjuk az oroszoktól a közel hétszázezer magyar fogoly kartonját
„Egy háborúnak akkor van vége, amikor az elpusztultakat el lehet siratni” – mondta néhai Menczer Gusztáv egykori Gulág-fogoly arról az évtizedekig elhallgatott, de később is tabusított tragédiáról, amely hét-, de inkább nyolcszázezer magyar embert érintett. Most egy hatalmas lépés történt a múltfeldolgozást, a kollektív megbékélést tekintve, az oroszok december elsejéig átadják a közel hétszázezer magyar hadi- és politikai fogoly azonosító kartonját. Ezt a fantasztikus hírt a Parlamentben jelentették be, ami szimbolikus azután, hogy a szocialista kormányok alatt még beszélni sem beszéltek a Gulágról. Persze pontosan tudjuk, hogy miért. Ahogyan Placid atya mondta „nagyon nehéz az olyan öreg emberekkel mit kezdeni, akik nem brosúrákból ismerték meg a kommunizmust.” A Gulág tragédiáját Magyarok a Gulágon című honlapunkon (Magyarokagulagon.hu) is körbejártuk, az unikális hangfelvételek, interjúk, borzasztó és felemelő történetek most is meghallgathatóak, elolvashatóak. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után