magyarország
Rendhagyó idegenforgalmi kampányfilmben hív fel összefogásra a Magyar Turisztikai Ügynökség
Rendhagyó turisztikai kampányfilmet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), azt hangsúlyozva, vigyázzunk egymásra, és közösen sikerül majd megbirkózni a nehéz helyzettel.Nigériai férfi fojtogatott, majd megerőszakolt egy nőt a VII. kerületben
Tanulmányi céllal jött Magyarországra az a 22 éves egyetemista fiatalember, aki a gyanú szerint fojtogatott, majd megerőszakolt egy nőt a VII. kerületben.Rengeteg védőfelszerelést hozott öt repülőgép Magyarországra
Öt repülőgép több, mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez pénteken és szombaton. A folyamatos utánpótlást hivatott biztosítani a Kína és Magyarország közötti légihíd, amelyhez szombaton egy koreai szállítmány is csatlakozott – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebook-oldalán.1310 főre nőtt hazánkban a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt nyolc beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 beteg; ezzel 85 főre emelkedett az elhunytak száma, 115 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti Idősek Otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van.Több, mint kétszázzal megugrott a fertőzöttek száma Magyarországon
A koronavirus.gov.hu péntek reggeli adatai szerint 1190 ember kapott Magyarországon koronavírus-fertőzést, ugyanakkor 112-en meggyógyultak. A halálos áldozatok száma 77.Újabb kormányzati lépés a magyar erdők fejlődéséért
A klímaváltozás elleni küzdelem kulcsa nemcsak a fásítás, hanem a meglévő erdőterületek megőrzése és minőségi fenntartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze az örökerdő-gazdálkodás kiszélesítése. A folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módszerek minél szélesebb körű alkalmazása érdekében május elsejétől hatályba lépnek a kormány és az Agrárminisztérium kapcsolódó új rendeletei – közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.Kína támogatja Magyarországot a védőeszközök beszerzésében
A kínai hatóságok támogatják Magyarországot, hogy minden szükséges védőeszközt be tudjon szerezni az ázsiai országból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Újabb pályázatok nyíltak meg a Magyar Falu Programban
Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására, valamint járdák építésének és felújításának anyagtámogatására nyújthatják be pályázataikat az 5000 fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások. A két alprogramra összesen 10 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.980-ra nőtt a koronavírusos betegek száma Magyarországon, újabb 8 ember halt meg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 980 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 beteg, többségében idős emberek, de van köztük egy mindössze 48 éves beteg is. Ezzel 66 főre emelkedett az elhunytak száma, 96 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból – közölte csütörtökön reggel a friss adatokat a járvánnyal kapcsolatos kormányzati tájékoztató portál.Ajánljuk még
















