magyarország
Deák Dániel: ismét sikert hozott a magyar-lengyel együttműködés (videó)
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője friss videójában kiemelte, hogy az uniós tárgyalások ugyan még zajlanak, de már most látni, hogy a balliberális többségű Európai Parlament szinte mindent elveszíthet, amit november elején beleírt a „jogállamisági mechanizmusnak” nevezett törvénytervezetbe, Magyarország és Lengyelország pedig elérte a tárgyalásokon azt, amit szeretett volna.Janez Janša: Az EU keleti része kiemelkedően sikeres volt az első hullám kezelésében – köszönjük a segítséget Magyarországnak!
Hosszú lapinterjút adott Janez Janša szlovén miniszterelnök a Mandinernek. A politikus kijelentette, hogy fel kell venni a harcot a kulturális marxizmussal, a családpolitika terén pedig egész Európának a magyar példát kell követnie, különben a Római Birodalomhoz hasonló vég vár ránk. Szomszédos országunk kormányfője azt mondta: Magyarországon az elmúlt évtizedben rendkívüli fejlődés ment végbe.Koronavírus – Ötezer felett az új fertőzöttek száma hazánkban
Meghalt 171, többségében idős krónikus beteg, és újabb 5415 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 265 003-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 6451-re emelkedett, a gyógyultak száma 77 362. Az aktív fertőzöttek száma 181 190. Az aktív fertőzöttek 19 százaléka, az elhunytak 21 százaléka, a gyógyultak 23 százaléka budapesti. Kórházban 7869 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 645-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 43 923-an vannak, a mintavételek száma 2 216 880-ra emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.A Bloomberg szerint megvan a megállapodás az EU pénzügyi csomagjáról
Magyarország és Lengyelország alkut kötött Németországgal a vétó visszavonását illetően – írja a Euronews a Bloombergre hivatkozva. Az állítólagos kompromisszum részletei még nem ismertek.Újabb háromezer magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést
Meghalt 160, többségében idős krónikus beteg, és újabb 3221 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.Bár szoros meccsen kikaptunk a világbajnoktól, azért megvan az Eb-középdöntő!
Bár utolsó csoportmeccsén 28–24-re kikapott a vb-címvédő Hollandiától a magyar női kézilabda-válogatott, ennek ellenére továbbjutott a középdöntőbe a dániai Európa-bajnokságon. Ez összességében szép, de azért ezt a meccset megnyerhettük volna – pedig a világbajnok volt az ellenfél.Orbán Viktor: Jó esélyünk van a győzelemre az EU-s költségvetési vitában
Magyarországnak és Lengyelországnak jó esélye van a győzelemre az európai uniós költségvetési vitában, a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer ügyében, ha a következő napokban jó irányba haladnak tovább a dolgok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden este Varsóban, miután lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel tárgyalt.Az LMBTIQ közös európai érték a bajor szociáldemokraták szerint
A Bajor Tartományi Parlament szociáldemokrata frakciója ismét Landtag-határozati javaslatot nyújtott be az LMBTIQ-személyek magyarországi diszkriminációjának elítéléséről. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, Markus Rinderspacher májusi és szeptemberi, azonos témájú javaslatait eddig rendre elutasították. Úgy tűnik azonban, hogy a német baloldal továbbra is be szeretne avatkozni a magyar belpolitikai folyamatokba — írja a Mandiner.Morawiecki: A költségvetési és a jogállamisági kérdéskört nem szabad összekeverni
Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében – jelentette ki keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti nyilatkozathoz.Ajánljuk még

















