majális
Komjáthi Imre szerint kóklerkormány van hatalmon, Hiller pedig Horn Gyula és Kovács László politikáját méltatta a párt majálisán
Háztartási mentőcsomagot javasolt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke hétfőn Budapesten, a Városligetben és továbbra is azt szeretné, ha az alapvető élelmiszerek áfáját eltörölné a kormány, bár ez a szakértők szerint sem megoldás. Komjáthi továbbá kóklerkormánynak nevezte a Fidesz-KDNP-t. Az eseményen felszólalt Hiller István is, aki szerint Horn Gyula és Kovács László politikája sokkal jobban oldaná meg a külpolitikai helyzetet. Az MSZP régi harcosa beszélt arról is, hogy szeretné az összefogást a 2024-es önkormányzati választáson, de akkor sem bújnak el, ha nem lesz.Bujkálnak a pártok – A Mi Hazánk szerint csak ők merik megünnepelni május 1-jét
Bujkálnak a pártok a szavazóik elől: idén már csak a Mi Hazánk tart majálist a politikai szervezetek közül – írja a párt közleményében.Kádár mosolya és a sör-virslis rettegés – Egy antikommunista nem ünnepelheti május elsejét
Május elsejéről mindig 1957 jut az eszembe. Ezért számomra május elseje nem igazi ünnep. Örökre bemocskolták a bolsevikok, a kommunisták és legvégül Kádár. Azt a virslit a meggyilkolt szabadságharcosok testéből készítették. Az a sör a forradalmárok vére volt. Köszönöm, 2022-ben már megtehetem, hogy nem kérek belőle. Vezércikk.Időutazás patriótákkal, rockerekkel, hagyományőrzőkkel és furcsa nácikkal – Ilyen volt a Mi Hazánk majálisa (Videó)
A napfürdőző családoktól és a játszó gyerekektől az egészen szürreális figurákig minden előfordult a Mi Hazánk Mozgalom vidám, tarka-barka majálisán az Óbudai-szigeten. Az összhangulatában a MIÉP fénykorát idéző párt nemcsak önmagával, hanem az erőemelő Fekete Lászlóval és a P. Mobillal is tett egy kikacsintást a '90-es évek felé, és ez csak az időutazás egyik része volt. Toroczkai László pártelnök a történelmi magyar alkotmány bevezetéséről is beszélt, de ugyanígy hangsúlyozta a magyarországi vízgazdálkodás – remélhetőleg a jövőben megvalósuló – szükséges ésszerűsítését is.Második éve veszi el Kádár népétől május elsejét a koronavírus, nosztalgiázzon nálunk! (VIDEÓ + FOTÓGALÉRIA)
A vírusjárvány egyik nem várt mellékhatása, hogy már második éve marad el a kádári romantika baloldali ünnepe, a városligeti majális. A tavaszi szegfűünnep elengedhetetlen tartozéka a meleg sör, a hideg virsli, valamint a jellegzetes külsejű, MSZP-s és DK-s zászlókat lengető proletariátus. Idézze fel velünk Május 1. hangulatát a 2019-es utolsó szabad majálissal, amikor még Karigeri egyszerű zuglói polgármester, Szanyi Tibi még a Maszop lelkes tagja és a baloldali összefogás csak a vágy villamosa volt.Szovjet himnusz és európai értékek – egy igazán furcsa majálisra bukkantunk (Dezse Balázs videó blogja)
Egy kommunistának látszó szerveződésre bukkantunk Budakalászon, a furcsa majálisról azonban hamar kiderült, hogy csak a RAJT Mozgalom tagjai nem bírtak magukkal ismét. A különös rendezvényen sokat megtudtunk arról, hogyan látják a világot azok, akik minden rendszert (is) meg akartak dönteni, a szervezet tagjaival az álhírekről, Donald Trumpról, Kim Dzsong Un eltűnéséről beszélgettünk (aki közben előkerült), de az is kiderült, hogyan nevezik a belvárosi, harmincas, liberális nőket.Világ protelárjai, egyesüljetek! Tüntetések, provokációk a "munka ünnepén" (GALÉRIA)
Tüntetések, őrizetbe vételek, provokációk. A világ különböző kommunista és egyéb baloldali szervezetei ismét felhasználták a majálist egy kis rendbontásra. Mit nekik a járvány, a rendbontás az jár! Állampolgári jog! Görögországban, Franciaországban és persze Németországban, Berlinben is tüntettek.Kádár a halottak élén és véres, hazug majálisa – Miért ne ünnepeljük május elsejét?
Május elseje Kádár János ünnepe. 1957 május elsején négyszázezer ember gyűlt össze Budapesten (többségük kötelességből), hogy részt vegyen a Kádár-diktatúra nyitányán, a nagy hazugág-ceremónián. Kádár a zárt ajtók mögött ekkor már véres megtorlást, „körmenetben történő kivégzéseket” követelt, míg a világnak azt demonstrálták: itt minden rendben van. Május elseje előtte is a hazugság ünnepe volt, de ezután lett igazán azzá. Ma már a történelem szemétdombján lenne a helye, „olcsó sörbűzével, virsliszagával, a részeges MSZP-s kriptaszökevényekkel, a dülöngélő hordószónokokkal együtt. Mert hiába lehetünk büszkék azokra, akik a munkások jogaiért harcoltak, ezt az ünnepet végzetesen összekenték a fekáliájukkal a kommunisták. Őszintén: mi közünk nekünk május elsejéhez? Mit ünnepeljünk a munkásosztályon, ha e szlogen mögött emberek tízmillióit irtották ki? Miért is vegyünk részt a kommunisták kedvenc ünnepén?" Publicisztika.Ajánljuk még