majális
Ujjé, a Ligetben nagyszerű - Majálisozók között jártunk (PS-videó, képgalériával)
Ha május elseje, akkor szocialisták majálisoznak a Ligetben. A régi idők munkásmozgalmi hangulatát csak nyomokban lehetett felfedezni, de azért az MSZP és a DK szomszédos majálisi rendezvényén, korlátozott számban ugyan, de megjelentek a "hagyományőrző" proletárok. Azt nem mondhatjuk, hogy a tömeg halálra taposta a Budapest tüdejének mondott pázsitot, azonban dél körül már több száz, sörre, virslire és megnyugtató szocialista gondolatokra vágyó érdeklődő jelent meg az MSZP rendezvényén. A nagyobb élmény érdekében a PestiSrácok.hu stábja átnézett a gyanúsan közelbe telepített DK-s majálisra is, ahol kicsit olyan érzésünk volt, mintha a szocialisták kitűnő emberanyagából is lefelé kilógó arcok gyűltek volna össze egy kis sörözésre, illetve sírva vigadó összeborulásra a fasiszta elnyomás közepette lüktető pici vörös szigeten. Portálunk beszélgetett a kilátogató emberekkel, és a mostanában elzárkózó Karácsony Gergelyt is sikerült szóra bírni, valamint értékes ereklyékkel is gazdagítottuk a magángyűjteményünket. Bangóné Borbély Ildikót viszont sajnos hiába kerestük: a rágcsálókra érzékeny szocialista politikusnő nem érhette tetten a csatornafedelet alulról, óvatosan felemelő és periszkóppal pásztázó patkánycsapatunkat.Dobrev Klára: Az EU-n kívül csak káosz van, nyomor és összeomlás
Nem igaz, hogy az Európai Unión kívül is van élet: ott csak káosz, nyomor és összeomlás van - jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője a párt fővárosi majálisán mondott beszédében.Thürmer: A Munkáspárt az egyetlen baloldali és nemzeti ellenzéki párt
A Munkáspárt ma az egyetlen baloldali és egyben nemzeti ellenzéki párt - jelentette ki Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke pártja szerdai budapesti ünnepségén.Tartsanak a PS-sel a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom közös/nem közös majálisára! Élő közvetítés 11-től!
Állattenyésztési ismeretekkel is gazdagodhatnak a PestiSrácok.hu azon olvasói, akik rettenthetetlen munkatársainknak köszönhetően élőben követik figyelemmel a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom nem közös, de egy helyen, az Óbudai-szigeten megrendezendő majálisát. Száguldó riporternőnk, Jurák Kata magától a Jobbik vezetőjétől, Sneider Tamástól igyekszik majd megtudni, hogy alelnöke, Stummer János magánvéleményét fogalmazta-e meg, amikor vélhetőleg Bangónétól ihletet merítve ledisznózta a kormánypártok szimpatizánsait, vagy ez a Jobbikban általánosan elfogadott nézet a politikai ellenfeleikről. Kísérletet teszünk annak kiderítésére, hogy állatfronton volt-e valamilyen szupertitkos egyeztetés az MSZP és a Jobbik között, vagy csak épp úgy állnak a csillagok, hogy szinte egyszerre szakadt ki mindkét párt prominenseiből az őszinteség. Megpróbáljuk felderíteni annak a rejtélyes jelenségnek a hátterét is, amelynek köszönhetően a Jobbikból emigrált Mi Hazánk Mozgalom arcai vajon miért tartják manapság következetesen egy helyszínen a kampányrendezvényeiket a jobbikosokkal, ha amúgy a legádázabb ellenségeiknek tartják őket. A PestiSrácok.hu stábja délelőtt tizenegy órától élőben jelentkezik az Óbudai-szigetről.Pápai Joci húzza a talpalávalót Gyurcsánynak és feleségének a Ligetben
Oláh Gergőre, Kállay-Saunders Andrásra, valamint Pápai Jocira rophatják a DK-majálison a Ligetbe látogatók. A korábbi évekhez hasonlóan idén is felvonul a teljes baloldal, a liberálisoktól egészen az anarchistákig.A baloldal becsülete
Van abban valami keserédes romantika, hogy május elsejei programját a Jobbik tette közzé elsőként.Ellenzéki mondanivaló nincs, csak kannásboros punkbulik vannak - Itt a Polbeat Csibra Tiborral és Vésey Kovács Lászlóval
Minket megtámadhatnak a tüntetők mindenféle következmény nélkül, de ha mi véletlenül fizikai kontaktusba kerülnénk velük, akkor reggelre itt lenne a BBC és három napig az Index címlapján szerepelnénk - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Csibra Tibor, portálunk újságírója és száguldó riportere, a május elsejei élő közvetítésünk tudósítója.Gyászos hangulatú ellenzéki majálisok
Volt- e oka ünneplésre a baloldalnak május elsején? Mennyire nyomta rá a választás eredménye a hangulatra a bélyegét? Ezeket a kérdéseket vitatják meg az Echo TV Napi aktuális című műsorának vendégei Ember Zoltán, az Iránytű Intézet kutatásvezetője, Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa és Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója.Több mint harminc migráns érkezett majálisozni Magyarországra
A hosszú hétvége ellenére a bevándorlás egy pillanatra sem állhat le, ennek tudható be, hogy a police.hu információi szerint a Munka Ünnepére igyekvő több mint harminc migránst tartóztattak fel, vagy állítottak elő a határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák.Ajánljuk még