Pesti Srácok

Ujjé, a Ligetben nagyszerű - Majálisozók között jártunk (PS-videó, képgalériával)

Ha május elseje, akkor szocialisták majálisoznak a Ligetben. A régi idők munkásmozgalmi hangulatát csak nyomokban lehetett felfedezni, de azért az MSZP és a DK szomszédos majálisi rendezvényén, korlátozott számban ugyan, de megjelentek a "hagyományőrző" proletárok. Azt nem mondhatjuk, hogy a tömeg halálra taposta a Budapest tüdejének mondott pázsitot, azonban dél körül már több száz, sörre, virslire és megnyugtató szocialista gondolatokra vágyó érdeklődő jelent meg az MSZP rendezvényén. A nagyobb élmény érdekében a PestiSrácok.hu stábja átnézett a gyanúsan közelbe telepített DK-s majálisra is, ahol kicsit olyan érzésünk volt, mintha a szocialisták kitűnő emberanyagából is lefelé kilógó arcok gyűltek volna össze egy kis sörözésre, illetve sírva vigadó összeborulásra a fasiszta elnyomás közepette lüktető pici vörös szigeten. Portálunk beszélgetett a kilátogató emberekkel, és a mostanában elzárkózó Karácsony Gergelyt is sikerült szóra bírni, valamint értékes ereklyékkel is gazdagítottuk a magángyűjteményünket. Bangóné Borbély Ildikót viszont sajnos hiába kerestük: a rágcsálókra érzékeny szocialista politikusnő nem érhette tetten a csatornafedelet alulról, óvatosan felemelő és periszkóppal pásztázó patkánycsapatunkat.

SZABÓ GERGŐ - DEZSE BALÁZS - VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ

Kicsit nehezen indult a délelőtt, hiszen elég kevesen lézengtek az MSZP és a DK egymással szomszédos rendezvényén, azonban a napsütés szépen lassan kicsalogatta a patkányokat a majális iránt érdeklődő embereket a Városligetbe. A hangulat igen lassan engedett csak fel, és ebben nem segített az elvileg gyermekdalokat éneklő együttes sem, amely félelmetes nyekergést előadva riogatta a kilátogató csemetéket. Ahogy telt az idő, szép lassan érkezett néhány politikus is, azonban a mostanában joggal pellengérre állított Bangóné Borbély Ildikót hiába kutattuk az MSZP és a DK sátorközpontjaiban, vélhetően - kivételesen bölcs döntést hozva - nem engedték kilátogatni a szocialisták tartótisztjei.

Békés hangulatban teltek az órák, miközben Karácsony Gergely és az MSZP rövid beszédet intézett az összegyűlt rajongóknak, ahol Karácsony többek között az európai minimálbérről tartott mesedélutánt.

PestiSracok facebook image

Azonban később, amikor stábunk szembesítette ezekkel a gondolatokkal, a zuglói parkolás nagymestere kibújt a válasz alól és kijelentette, hogy neki nem dolga ismerni a számokat, ezért nem tud érdemben válaszolni erre a kérdésre.

Valljuk be, Karácsony mostanában nehezen jön ki egy-egy lánglelkű felvetéséből, hiszen amikor a részletek kerülnek szóba, akkor általában csak kapkodja a fejét és sarokban térdeplő óvodásként vörösödik a feje szégyenében.

Karácsonyon kívül volt azért látnivaló, Jávor Benedek és Ujhelyi István közös fóruma ugyanis egy családias kis buborék volt, ahol a kapitalizmus csínját-bínját a Szeviép közelében kitanult MSZP-s politikus inkább a régi és mély vörös meggyőződésével hozakodott elő. Biztos lehetett benne, hogy az elsöprő többségében idősekből álló közönség ezt díjazni fogja, hiszen kommunizmusban megőszült fejeket lehetett látni, akik feltehetően nem kevés munkásőr-igazolványt is őrizgetnek még otthon nagy becsben.

Ujhelyi diadalmasan mondta a 2004-es EU-csatlakozásunkról, hogy Horn Gyula pártja bevitte az országot az EU-ba, amiért generációk küzdöttek meg, még ha meg is kellett élniük ehhez nagy és nehéz változásokat. Arra nem tért ki, hogy 1990 előtt éppen Horn Gyula pártja volt az, amely szögesdróttal és géppisztolyos határőrökkel tartotta távol Magyarországot Európától.

Jávor Benedek viszont elmagyarázta, hogy Orbán vélhető jövőbeli szövetségesei igazából Magyarország érdekeivel ellentétes dolgokat akarnak, és apokaliptikus képet festett arról az EU-ról, amelyet a "populisták" vezetnek. Salvini csütörtöki magyarországi látogatása különösen böki az oldalukat: nagyjából úgy tálalták ezt, mintha a fasiszta világkongresszus ülne össze, hogy megalkossák Európa szándékos, gonosz szétverésének menetrendjét.

Karácsony Gergely egyébként sérelmezte, hogy a Fidesz-diktatúra megszüntette a Ligetet, mint az emberek gyülekezési helyét, meglepődött azonban, amikor rákérdeztünk, hogy ha ez valóban megtörtént, akkor hogyan lehet itt ez a rendezvény.

Ezt a lelkifröccsöt nehezen hevertük ki, ezért utolsó erőnkből visszanéztünk a DK majálisára, de sajnos Gyurcsány Ferenc máshol kígyózott, így csupán szurkolótáborával találkozhattunk, mely megadta a kegyelemdöfést stábunknak, így végül elmenekültünk 2019 legjobb majálisáról, magunk mögött hagyva a Városligetet és a sörbe, virslibe, demokrata életérzésbe fulladt tömeget.

majálisa a Városligetben 7-HPGy
majálisa a Városligetben 8-HPGy
majálisa a Városligetben 9-HPGy
majálisa a Városligetben 10-HPGy
majálisa a Városligetben 12-HPGy
majálisa a Városligetben 13-HPGy
majálisa a Városligetben 14-HPGy
majálisa a Városligetben 17-HPGy
majálisa a Városligetben 18-HPGy
majálisa a Városligetben 19-HPGy
majálisa a Városligetben 20-HPGy
majálisa a Városligetben 21-HPGy
majálisa a Városligetben 22-HPGy
majálisa a Városligetben 24-HPGy
majálisa a Városligetben 25-HPGy
majálisa a Városligetben 26-HPGy
majálisa a Városligetben 27-HPGy
majálisa a Városligetben 28-HPGy
majálisa a Városligetben 29-HPGy
majálisa a Városligetben 30-HPGy
majálisa a Városligetben 31-HPGy
majálisa a Városligetben 1-HPGy
majálisa a Városligetben 2-HPGy
majálisa a Városligetben 3-HPGy

Fotók: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.