manchester city
Szalai Ádámék hiába vezettek, a hajrában kikaptak a Manchester Citytől
Hiába szereztek gyorsan vezetést Szalai Ádámék a német Hoffenheimmel a dúsgazdag Manchester City ellen a Bajnokok Ligája F-csoportjában, az angol klub megfordította a meccset. A Juventus a svájci Young Boys ellen nyert, az eltiltott Cristiano Ronaldo helyett Paulo Dybala villogott: mesterhármasig jutott.Mourinho "besegített" Guardiolának: kikapott a United, bajnok a Manchester City
Öt fordulóval a vége előtt megnyerte a Manchester City a Premier League-t, miután szombaton Londonban nyert, míg egyetlen állva maradt riválisa, a Manchester United vasárnap kikapott. Josep Guardiola ezzel legalább a bajnokságot behúzta, a Unitedet vezető José Mourinho – akaratán kívül – pedig besegített neki.Csoda Rómában: kiejtették az olaszok a Barcelonát!
Hihetetlen bravúrt hajtott végre az AS Roma, amely a 4–1-re elveszített első meccs után 3–0-ra nyert a Barcelona ellen, és bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A másik keddi párharcban az első meccsen komoly előnyt felépítő Liverpool hamar hátrányba került, de végül simán továbbjutott a Manchester City ellen, miután idegenben is legyőzte esélyesebbnek tartott ellenfelét.Az óriásit futballozó Liverpool lemosta Pep Guardiola Manchester Cityjét
Az eredmények alapján kevés izgalomra számíthatunk a Bajnokok Ligája idei negyeddöntőinek visszavágóin, hiszen a Real Madrid és a Bayern München után szerdán a Barcelona és a Liverpool is komoly előnybe került. Lionel Messiék végigtámadták a Roma elleni meccset, de igen szerencsés gólokat lőttek az olaszoknak, végül 4–1-re nyertek. Az igazán komoly bravúrt a Liverpool érte el: az első félidőben harminc perc alatt három gólt szereztek, s mivel a Manchester Citynek válasza sem volt, komoly előnnyel várhatják a visszavágót.Ezért gyönyörű a futball: a harmadosztályú Wigan kiejtette Pep Guardiola Manchester Cityjét
Bombameglepetés történt az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében. A harmadosztályú Wigan 1–0-val kiejtette a Premier League listavezetőjét, a kis túlzással már angol bajnoknak tekinthető Manchester Cityt.Csúcsfutball Liverpoolban, zseniális gólokkal vették el a Manchester City veretlenségét (videókkal)
Egészen elképesztő, hétgólos meccset játszott egymással a Liverpool és a Manchester City az angol bajnokság vasárnap esti rangadóján. A Liverpool a második félidő elején pár perc alatt három zseniális gólt szerzett, s végül elvette a City közel háromszáz napja tartó (!) bajnoki veretlenségét.Jesus könnyezett, a nagy sorozat megszakadt, tizennyolc győzelem után botlott meg a City
Tizennyolc győztes bajnoki után megszakadt a Manchester City hatalmas sorozata: a Crystal Palace-t képtelen volt legyőzni Josep Guardiola csapata. A szilveszteri meccs dupla (tripla) bukás lehet a City számára, Jesus és De Bruyne is megsérült.A totális futball diadala: Guardiola csapata sorozatban tizennyolcadik (!) bajnokiját is megnyerte
Bohócliga - ez a magyar bajnokság gúnyneve, de Josep Guardiola és a Manchester City tett róla, hogy a Premier League is "komolytalan" sorozatnak tűnjön idén. Ez persze csak vicc, az viszont nem, hogy kedd esti győzelmével sorozatban tizennyolcadik (!) bajnokiját is megnyerte a City, amely 15 pontos előnnyel vezeti a világ talán legerősebb bajnokságát. Azt még nem tudjuk, mi lesz a City sorozatának a vége, de a totális futballt Guardiola Angliába is elhozta.Újra a régi lemez: Tejesdobozt vágtak Mourinhohoz, aki nehezen viselte Guardiola játékosainak ünneplését
Vereség és egy kevés tej: ez jutott vasárnap José Mourinhonak, a manchesteri rangadó után. A portugál Unitedje hazai pályán kapott ki a megállíthatatlanul menetelő City-től, amelyet Mourinho régi nemezise, Josep Guardiola irányít. A meccs után Mourinho összebalhézott az ünneplő City-játékosokkal, mások is beszálltak, és valaki hozzávágott egy tejesdobozt.Ajánljuk még