mangó gabriella
Ne árts! – Saját terápiás módszerrel gyógyítja hatékonyan a covidos betegeket – Interjú dr. Mangó Gabriellával
Nem tudom elfogadni, hogy várjunk a Covid-témában, mint ahogyan azt sem, hogy csak vitaminokat szedjünk – minderről dr. Mangó Gabriella beszélt a PestiSrácok.hu-nak. A szakember Gyöngyös két háziorvosi praxisát is ellátja, az általa alkalmazott terápia a koronavírussal fertőzött betegeknél igen hatékonynak bizonyul. A portálunknak adott interjúban a szakember egyebek mellett arról fejtette ki véleményét, hogy miért fontos beoltatni magunkat és milyen az általa alkalmazott terápia. Elmondta, hogy bár hivatalos orvosi protokoll még nincs, csak iránymutatást kaptak a háziorvosok, ezért is különösen fontos, hogy a szakemberek minél több tapasztalatot gyűjtsenek. Arról is beszélt, hogy a koronavírussal fertőzötteket nem csupán fizikai szinten, de mentálisan is segíteni kell. Kifejtette: a covid felborította a megszokott életünket, kiszámíthatatlanná tette, ezért fontos, hogy ezt is tudjuk megfelelő módon kezelni. Szavai szerint hosszútávon kell gondolkodni, mert szerinte nem a védőoltás a végső megoldás, ami arra jó, hogy időt nyerjen az emberiség, amíg egy kifejezetten koronavírus elleni gyógyszert kifejlesztenek. A doktornő kérdésre válaszolva elmondta: azért van több beteg, mert a vírus terjedési függvénye miatt növekszik, nem pedig azért, mert oltunk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.