manninger péter
Ombudsmani vizsgálatot kér a Fidesz, amiért a győztes baloldal Vácott (is) lábbal tiporja a helyi sajtószabadságot
Az alapvető jogok biztosától kér vizsgálatot Manninger Péter, a Fidesz-KDNP váci önkormányzati képviselője, aki szerint a helyi ellenzéki polgármester a sajtó, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát sértő utasítást hozott, amit vissza kell vonni. A politikus keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: a tavalyi önkormányzati választáson a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP által is támogatott Matkovich Ilona december 12-én, első polgármesteri utasításában előírta, hogy az önkormányzati cégek, illetve az azzal kapcsolatban álló vállalkozások dolgozói csak az ő előzetes írásbeli engedélyével nyilatkozhatnak és jelentethetnek meg az önkormányzatot és társaságait érintő bírálatokat. Manninger Pétert a PestiSrácok.hu képviseletében Dezse Balázs arról is kérdezte: Vácott is érvényesül-e az ország számos pontján, így például a jobbikos polgármester által irányított Dunaújvárosban is megfigyelhető gyurcsányi kontroll, azaz a Budapestről küldött DK-s komisszárok rátelepedése a helyi önkormányzatra? Ajánljuk még
Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után
A németek azt hiszik, hogy megmondhatják az USA-nak, mit tehet és mit nem