marcali
Magyarország előre megy, nem hátra – Megújult a Túró Rudi
A külföldre szakadt magyarok egyik ikonikus honvágytényezője a Túró Rudi, amely Nyugaton csak egy-egy élelmesebb üzletben kapható, Magyarországon viszont bármelyik sarki közértben. A fiatalok hazacsábítása most új felhangot kaphat, hiszen a népszerű édesség nemcsak egyszerűen megváltozott, hanem alaposan feljavították a minőségét. Az áhított Nyugathoz való felzárkózásunk egyik következő szakasza lehet, amikor a csokoládé csokoládéból készül.Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap
Hat településen tartanak időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választást vasárnap. Azokat az időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején, illetve idejére nem tudtak kiírni. A koronavírus-járvány miatt nem lehetett időközi választást és népszavazást kitűzni, a kiírt választások pedig elmaradtak. Április 10-étől azonban ismét kitűzhetőek lettek az időközi önkormányzati választások. Az elmaradt időközi választások kiírására 15 napjuk volt a választási bizottságoknak. A választásokat úgy kellett kiírniuk, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Az időközi választás legkorábbi időpontja június 19. lehetett, a legkésőbbi pedig július 3. A veszélyhelyzet megszűnését követően május 8-án már 11 településen megrendezték azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeket korábban már kitűztek – és lezárult a jelöltállítás is –, azonban a veszélyhelyzet miatt már nem tudták azokat megrendezni. Most vasárnap hat településen lesz időközi választás.Késelés Marcaliban – A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett
A police.hu tájékoztatása szerint egy szóváltást követően egy 49 éves helyi lakos egy alkalommal hátba szúrt egy férfit, aki a társasház előtt füvet nyírt. A rendőrök egy helyi férfi ellen indítottak eljárást.Nyakig benne van a Jobbik a marcali választások "furcsaságaiban"
Marcalira szegeződött az ország szeme a napokban, amikor Steinmetz Ádám helyi jobbikos képviselő a választásokkal kapcsolatban "furcsaságokat" kezdett el emlegetni Facebook-oldalán. Eszerint rossz pecsét használata miatt 241 darab szavazólapot kellett érvénytelenítenie a bizottságnak. Steinmetz Ádám ugyan banális hibaként emlegeti az esetet, amelyet minél hamarabb ki kíván vizsgáltatni, azt azonban elfejeti megemlíteni, hogy aki átvette a rossz pecsétet és ugyanúgy pecsételt is vele, nem más volt, mint a Jobbik pártdelegáltja, Szebeni Villő, aki óvta a választás tisztaságát.Az iskola mellett termesztette a marihuánát (VIDEÓ)
Őrizetbe vettek egy marcali férfit, aki egy iskola szomszédságában nevelgette és gondozta marihuána-ültetvényét – írja a police.hu. A Marcali Rendőrkapitányság oktatási épület közvetlen környezetében elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.Ajánljuk még