második hullám
Kormánydöntés: elismerik a schengeni tagállamban készült PCR-tesztet is
A koronavírus-járvány második hulláma Magyarországot is elérte – írja közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).Megérkezett a járvány második hulláma, de egyetlen beteget sem kell hazaküldeni a kórházakból
A koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, más országokhoz hasonlóan nálunk is újra nő a fertőzések száma. Az egészségügyi védekezés részeként a kórházaknak fel kell készülniük arra, hogy ellássák a fertőzötteket. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter arra utasította az egészségügyi szolgáltatókat, hogy az eddigi tíz helyett az összes ágyszámuk húsz százalékát tartsák készenlétben, azért, hogy ezen ágyak szükség esetén a COVID-19-fertőzött betegek ellátásába bevonhatóak legyenek – olvasható a tárca által kiadott közleményben, amelyből az is kiderül: egyetlen beteget sem küldhetnek haza a kórházakból.Müller Cecília: Most nagyobb a fiatalok felelőssége
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az országos tisztifőorvos szerdán.Egy kicsit enyhült a járványhelyzet a Nyugat-Balkánon
Javulnak a járványügyi mutatók a nyugat-balkáni országokban, a szakértők szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy lassan eltűnik a koronavírus, csupán azt, hogy az óvintézkedéseknek van foganatjuk, ám továbbra sem szabad lazítani, bárki megfertőződhet, és tömeges megbetegedések is történhetnek.Kormányinfó – Szeptembertől Magyarország szigorú korlátozásokat vezet be a vírus második hulláma miatt
Jelentős szigorítások következnek a koronavírus-járvány második hullámára vonatkozó szabályok terén – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a péntek délutáni rendkívüli Kormányinfón. Hasonlóan a márciusban bevezetett védelmi intézkedésekhez, szeptember elsejétől ismételten korlátozásokra számíthatunk a fertőzés elleni sikeres védekezés érdekében. Portálunk kérdésére a miniszter kitért a tiszaújvárosi időközi választás összellenzéki jelöltjére, Bíró Lászlóra is, akinek antiszemita megjegyzéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott: Budapest főpolgármestere számára elfogadható a Judapest elnevezés.Pedagógusok Szakszervezete: Hibrid járványügyi protokoll kell a közoktatásban
A Pedagógusok Szakszervezete kéri a kormányt, hogy az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokollt legkésőbb augusztus 24-ig hozza nyilvánosságra – írja a Pedagógusok Szakszervezete csütörtöki közleményében.Szakértő: Várhatóan nőni fog a fertőzöttek száma
Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben; a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet – mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.Az LMP már azt firtatja, hogyan kezelné a járvány második hullámát a kormány
Az LMP azt várja el a kormánytól, hogy a "mondvacsinált" nemzeti konzultáció helyett azzal foglalkozzon, hogy miként kezelné a koronavírus-járvány második hullámát – mondta Kendernay János, az LMP társelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Az olasz kormány járványkezelése: zavartalanul szállnak partra Lampedusán az illegális bevándorlók (videó!)
Úgy tűnik, nem vonta le a megfelelő következtetéseket a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a balliberális olasz kormány: a Local Team Facebook-csaornáján elérhető élő közvetítés szerint ugyanis zavartalanul szállhatnak partra a migránshajókon érkező illegális bevándorlók Lampedusa szigetén. Mindeközben Európa több országa beutazási korlátozásokat vezetett be a járvány második hullámának megfékezése érdekében. Az olasz hatóságok azonban úgy tűnik nem félnek attól, hogy az országban ismét elharapódzik a járvány.Ajánljuk még

















