Pesti Srácok

Müller Cecília: Most nagyobb a fiatalok felelőssége

Müller Cecília: Most nagyobb a fiatalok felelőssége

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az országos tisztifőorvos szerdán.

Müller Cecília hozzátette: az adatokat elemezni kell, de míg a tavaszi járványhullám az idős, krónikus betegségben szenvedőket érintette, mára ez jelentősen megváltozott.

– emelte ki. Mint mondta, a fiataloknál talán nem tudatosult, hogy megbetegedhetnek, kevésbé érzik a fertőzés veszélyét, hiszen a betegség tünetei náluk enyhék vagy nem is jelentkeznek, a vírust ugyanakkor továbbadhatják. Müller Cecília ezért felelősségteljes magatartást kért a fiataloktól. Kiemelte, továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, ajánlásokat: a távolságtartást, a maszk viselését tömegközlekedési eszközökön és zárt helyeken, valamint a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést, a közösen, gyakran használt felületek fertőtlenítését. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: az emberek felelősségteljes magatartásával megakadályozható, hogy azokat az országos intézkedéseket, amelyek "tavasszal nagyban gátolták az életünket", ne kelljen újra bevezetni.

PestiSracok facebook image

A koronavirus.gov.hu portál szerdai tájékoztató adatai szerint 365 magyar állampolgárnál mutatták ki újonnan a fertőzést, meghalt három idős ember, az aktív fertőzöttek száma 2100. Az aktív fertőzöttek 45 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.