matt walsh
Tegye fel a kezét, aki veszélyeztetett társadalmi csoport tagja akar lenni! A drag queeneknek sikerült
Védett társadalmi csoporttá nyilvánították Amerikában a drag queeneket, vagyis azokat a – jellemzően meleg – férfiakat, akik női ruhában és brutálisan színes, feltűnő sminkben, parókában „szórakoztató” műsorokat adnak elő, régebben jellemzően melegbárokban, manapság viszont inkább óvodákban és általános iskolákban – a szülészetre talán még nem engedik be őket. A döntés akarva-akaratlanul a kaliforniai rendőrségnek köszönhető, akik azért indítottak nyomozást gyűlölet-bűncselekmény ügyben néhány édesapa ellen, mert azok szóvá merték tenni egy államilag finanszírozott San Francisco-i könyvtárban, hogy a gyerekeknek draq queenek tartanak előadást és normálisnak próbálják beállítani a különböző aberrációkat, márpedig gyűlölet-bűncselekményt csak egy társadalmi csoport ellen lehet elkövetni. Politikai Hobbista – Egy amerikai konzervatív írónak sikerült átvernie az LMBTQ-lobbit a saját terepén (Videó!)
Manapság elég egyértelmű, hogy a techóriások melyik ideológia mellett tették le a voksukat, ezért az sem meglepő, hogy eszközeiken keresztül érzékenyítenek, a nekik nem tetsző tartalmakat erősen szűrik, az algoritmusoknak köszönhetően pedig egyre egyszerűbb a dolgok – hangzott el a Politikai Hobbista hétfői adásában. Matt Walsh, amerikai konzervatív író és politikai kommentátor viszont felvette a kesztyűt, és sikerült áttörnie ezen a falon. Írt ugyanis egy gyerekeknek szóló könyvet, amelyben a főszereplő egyik nap kutyának, másik nap rozmárnak képzeli magát, ezért az anyukája elviszi az állatkertbe, ahol jön a nagy szembesítés, milyen is az igazi rozmár és ő miért nem az, miért nem élhet az állatkertben. Ezzel a történettel az író az LMBTQ által nyomott teljes abnormalitásra akart rávilágítani, ami sikerült is: a gyerekek körében hatalmas sikert aratott, az Amazonon toplistás lett a könyv, ráadásul LMBTQ-kategóriában. Az LMBTQ-mesének álcázott mesekönyv bestseller lett, átverte vele az algoritmusokat és a cenzorokat. A progresszívek kiakadtak, Walsh pedig azóta LMBTQ-íróként definiáltatja magát a hecc kedvéért.