matteo salvini
Salvini megvédte migrációs csomagját a tiltakozó polgármesterekkel szemben
Matteo Salvini olasz belügyminiszter megvédte migrációs csomagját pénteken, miután előző nap több baloldali polgármester tiltakozott a rendelkezés ellen, és megtagadta annak alkalmazását.Így telt 2018 a Világugaron – Szavazzon a PS legizgalmasabb külpolitikai cikkére
Mozgalmas év volt a tavalyi, ami a külpolitikát illeti. Soros György és szervezetei egész évben támadták hazánkat külföldről, amiért Magyarország elutasítja az illegális migrációt, és el szeretné dönteni, hogy kivel akar együtt élni. Ennek apropóján idén megszületett a Sargentini-jelentés, amely elmagyarázta, hogy miért szűnt meg hazánkban a jogállam, ami miatt a magyar miniszterelnök természetesen többször helyretette a brüsszeli bürokratákat, megsértve ezzel Judith Sargentinit is. Közben Olaszország is csatlakozott a konzervatív, migrációt elutasító országokhoz Matteo Salvinivel az élen, és kijelentették, egyetlen, illegális bevándorlókat szállító hajó sem köthet ki az olasz partoknál, ami persze szintén rengeteg hőbörgést váltott ki a fejlett Nyugaton. 20018-ban a konzervatív civilek is tették a dolgukat, és jobboldali fiatalok barikádozták el az olasz-francia határt. Az év végére szerencsére Szijjártó Péternek is maradt energiája, hogy felmossa a padlót a CNN legirritálóbb riporterével, aki az Amnesty Internationaltől tájékozódott hazánk jogállamiságával kapcsolatban. Portálunk 2018-ban a külföldi sajtó figyelmét is megpróbálta felhívni a hazánkkal kapcsolatos álhírekkel kapcsolatban. Ez persze csak egy töredéke a 2018-as eseményeknek, a PestiSrácok.hu újságírói minden fontos eseményről beszámoltak, most viszont azokat szedtük össze, amelyeket kedves olvasóink valamiért a legjobban kedveltek.Olasz miniszterelnök: A közvélemény-kutatások igazolják, az olaszok nagyra értékelik a kormányt
Megvédte kormánya "populista természetét" év végi sajtótájékoztatóján pénteken Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy azzal - mint fogalmazott - képes közel kerülni az állampolgárokhoz.Merkel megbukott, Trump nem, Olaszországban fordult a kocka, Sargentini szerint hazánkban megszűnt a jogállam – Ezek voltak 2018 legforróbb külpolitikai eseményei a PS szerint
Annak ellenére, hogy a Fideszt nem rúgták ki az EPP-ből, és az EU-s támogatásokat sem vonták meg a „fasiszta” Magyarországtól, rendkívül izgalmas évet tudhatunk magunk mögött, legalábbis ami a világpolitikát illeti. 2018-ban tovább mélyült a migrációs válsággal kapcsolatos vita, egy holland törpepárt képviselője szerint hazánkban megszűnt a jogállam, Olaszországban közben migránsellenes kormány alakult, kifelé indult el a politikából Angela Merkel, Donald Trump pedig a sokáig atomháborúval fenyegetőző Kim Dzsong Unt csillapította le, amiért sokak szerint Nobel-békedíjat érdemelne. Oroszországban nem sokat változott a helyzet, újabb 6 évre kapott elnöki feladatokat Vlagyimir Putyin, a haladó Franciaország vezetője azonban komoly belpolitikai gondokkal találta szemben magát, amikor az elégedetlen franciák felgyújtották Párizst. Összeszedtük az év legforróbb külpolitikai történéseit.Salvini továbbra sem engedi a migránsokat szállító hajók kikötését
Olaszország nem szándékozik fogadni a spanyol Proactiva Open Arms nem kormányzati szervezet (NGO) hajója által a tengeren kimentett migránsokat - közölte Matteo Salvini olasz belügyminiszter szombaton, megerősítve, hogy az olasz kikötők továbbra is zárva maradnak a migránsokat szállító mentőhajók előtt. A spanyol szervezet azt kérte Rómától, hogy partra tehesse egy olasz kikötőben a migránsokat.Az olasz kormány bízik abban, hogy nem indul ellenük túlzottdeficit-eljárás Brüsszelből
A római kormány optimista és Brüsszel válaszát várja a folyamatosan módosított olasz költségvetési tervezettel kapcsolatban, amelynek még mindig nem ismert a végleges változata - jelentette az olasz sajtó hétfőn.Migránsok követelték Salvini menesztését egy szélsőbalos tüntetésen
Több ezer ember tüntetett szombaton Rómában a migránsok jogaiért és tiltakozva a kormány migránsellenes politikája ellen. A demonstrációt az USB szakszervezet és a Potere el popolo (Hatalmat a népnek) nevű szélsőbaloldali pártszövetség szervezte. A tiltakozók közül egyesek olyan sárga mellényt viseltek, mint a hetek óta tüntető párizsiak, és voltak köztük szép számban migránsok is, akik a rasszizmus megfékezését, illetve Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter távozását követelték, sérelmezve a migrációs jogszabályok szigorítását.Azoknak kell elgondolkodni a strasbourgi terrotámadáson, akik a "nyitott ajtók" politikáját vallják Európában
Három életet követelt a kedd este Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében történt lövöldözés. A terrortámadás megdöbbentette Európát, több politikus is együttérzését fejezte ki az áldozatok és a sérültek hozzátartozóival. Volt, aki keményebb hangot ütött meg, és kifejtette, a strasbourgi események után azoknak kell elgondolkodni, akik a "nyitott ajtók" politikáját vallják Európában.Salvini imádkozik a strasbourgi terrortámadás áldozataiért
A terroristákat meg kell találni, megállítani, felszámolni Európában, minden törvényes eszközzel - nyilatkozta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes. A politikus kijelentette, imádkozik a strasbourgi áldozatokért, de az "imák már nem elegendőek".Ajánljuk még