megbékélés
Böjte Csaba az úzvölgyi katonatemetőkben: "Legyünk szövetségesek az áldott békéért vállalt imahadjáratban"
Nyolc úzvölgyi katonatemetőbe látogatott el Szent Márton napján Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány több munkatársa, nevelők, nevelt gyermekek és támogatók, barátok egy csoportja, hogy nemzetiségtől függetlenül tegyék tiszteletüket az elesett hősök sírjainál, virágot ültessenek, és imádkozzanak magyarként a nem magyar katonák végső nyughelyén is a békéért. Olyan elhagyatott sírokat is meglátogattak, amelyeken erős nyomot hagyott a feledés. "Szent Márton a Kárpát-medence első védőszentje. Rangjáról lemondó római katona, aki a birodalomba betört frankok közé költözött. Azáltal, hogy nem legyőzni akarta az ellenséget, hanem meggyőzni a szeretet parancsáról, a keresztény Európa apostolává vált" – mondta Böjte Csaba arról, mit gondolt, amikor kitalálta, hogy idén az úzvölgyi katonatemetőkben emlékeznek meg Szent Mártonról. Az atya szerint egyértelmű a siker, amit nemcsak a résztvevők száma mutat, hanem azok a reakciók is, amivel az egyes helyszíneken találkoztak. Ajánljuk még
Bódis Kriszta akkor is törvényt sért, ha indul a választáson
Tudja Ön, hogy ki az a Horváth Krisztina? Nem? Nos, nem baj, a tiszások nagyrésze sem tudja, hogy ez Bódis Kriszta hivatalos neve, aminek a szavazólapon is szerepelnie kellene, ha csak meg nem változtatja. Csercsa Balázs ismét terített: a Tisza Párt az emberek kihasználására épült
Újra nyilvánosság elé állt a Tisza Párt volt szakértője. Csercsa Balázs most azt fejtette ki, hogyan használja ki Magyar Péter bandája a követőit. Rövid társadalmi háttér a gyöngyösi balhéhoz
Magyar Péter skizofrén pillanatai: most megtorlás helyett szeretetéről biztosítja "fideszes honfitársait", csak szavazzanak rá
Nagy lehet a gond Magyar Péternél, mert új videójában "fideszes honfitársait" akarja meggyőzni arról, hogy nagyon szereti őket, és nagylelkűen nem torolja meg, ha a Fideszre szavaznak.