Pesti Srácok

Böjte Csaba az úzvölgyi katonatemetőkben: "Legyünk szövetségesek az áldott békéért vállalt imahadjáratban"

null

Nyolc úzvölgyi katonatemetőbe látogatott el Szent Márton napján Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány több munkatársa, nevelők, nevelt gyermekek és támogatók, barátok egy csoportja, hogy nemzetiségtől függetlenül tegyék tiszteletüket az elesett hősök sírjainál, virágot ültessenek, és imádkozzanak magyarként a nem magyar katonák végső nyughelyén is a békéért. Olyan elhagyatott sírokat is meglátogattak, amelyeken erős nyomot hagyott a feledés. "Szent Márton a Kárpát-medence első védőszentje. Rangjáról lemondó római katona, aki a birodalomba betört frankok közé költözött. Azáltal, hogy nem legyőzni akarta az ellenséget, hanem meggyőzni a szeretet parancsáról, a keresztény Európa apostolává vált" – mondta Böjte Csaba arról, mit gondolt, amikor kitalálta, hogy idén az úzvölgyi katonatemetőkben emlékeznek meg Szent Mártonról. Az atya szerint egyértelmű a siker, amit nemcsak a résztvevők száma mutat, hanem azok a reakciók is, amivel az egyes helyszíneken találkoztak.

Mint ismert, az úzvölgyi katonatemető, amelyben többségében székely, magyar katonák vannak eltemetve, állandó helyszíne szélsőséges nacionalista csoportok román–magyar békétlenséget, ellenségeskedést szító akcióinak. Az úzvölgyi vita 2019-ig vezethető vissza, amikor a szomszédos megye Dormánfalva településének polgármestere a magyar katonák sírjain román parcellákat hozott létre, azokon pedig betonkereszteket állíttatott ismeretlen román katonáknak. Annak ellenére emeltették az ötvenegy betonkeresztet, hogy a rendelkezésre álló legújabb bizonyítékok alapján a temetőben egy, maximum két román katona van eltemetve. A román emlékmű avatása a magyar temetőben, magyar katonák sírjain óriási felháborodást keltett. 2023. február 10-én a Bákói Táblabíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy a betonkereszteket le kell bontani és vissza kell állítani az eredeti állapotokat. Idén nyáron a bontás meg is történt, de a béke nem állt helyre a sírok felett.

Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója alig több mint egy hete állt elő azzal az ötlettel, hogy november 11-én, Szent Márton ünnepén Úzvölgyében – ahol nemcsak a magyar katonák sírkertje áll, hanem számtalan másik is – látogassák meg az elhagyatott sírokat. Az atya szerint a két nép békés együttélése közös érdek. Megérteni, elfogadni egymás értékeit, történelmét ennek feltétele. Szent Márton pedig azt is megmutatta, hogyan érhető el a megbékélés.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett közösségi oldalán a minap Böjte atya. Hozzátette, hogy Nagy Károlyt Szent Márton zászlaja alatt Rómában koronázta meg a pápa, mint a keresztény Európa első császárát. Szent István pedig ugyancsak Szent Márton zászlaja alatt járta az országot és szervezte egységbe az itt élő népeket.

– írta a szerzetes. Akkor talán még ő sem gondolta, hogy ennyi követője akad. Böjte Csaba a PestiSrácok.hu-nak elmondta: közel hetvenen csatlakoztak hozzá. A zarándoklaton részt vett többek között Molnár Levente operaénekes és Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke is.

– fogalmazott Böjte atya. Elmondta, hogy minden keresztnél megálltak, minden sírra virágot vittek, emlékeztek és imádkoztak, a román síroknál románul. Az egyik temetőben egy idős emberrel találkoztak, aki először furcsán, kérdőn nézett rájuk, majd amikor meghallotta, hogy románul beszélnek, együtt imádkoztak tovább.

– idézte fel Csaba testvér a zarándoklat sikerére utaló legmarkánsabb történéseket.

Borboly Csaba közösségi oldalán élő videóban jelentkezett a zarándoklat célállomásairól. A Hargita megyei tanácselnök azt mondta, az Úzvölgyébe vissza kell hozni a 2019 előtti békét.

– hangsúlyozta az erdélyi magyar politikus.

Borboly Csaba arról is beszélt, hogy ha az igazságszolgáltatás, a rendfenntartás és a politikus nem tudja elvégezni a dolgát, akkor Istenhez fordulnak, aki ezen a napon megmutatta erejét, amikor románokkal együtt, magyarul és románul énekelhettek, imádkozhattak együtt a síroknál.

– jelentette ki a tanácselnök.

Fotók: Böjte Csaba OFM/Facebook