Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin, ellepik a rendőrök a fővárost a kitörés napján (videó)SLJSzemán László János Magyar ugar január 27. A tavalyihoz hasonló intenzitású hatósági demonstrációra számíthatnak a balhéra vágyó antifák, de a kitörés napi rendezvények résztvevői is, ha erőszakos megmozdulásokra készülődnének. Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin - hirdette meg a Belügyminisztérium politikai államtitkára és a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 2023-as embervadászat nem ismétlődhet meg. Tavaly az erődemonstráción túl belső bomlasztással is elejét vették az utcai háborúra készülődésnek, a szélsőbaloldali német rohamosztagot, a Hammerbandét pedig gyakorlatilag már szétverték.
Ősszel talán a fiúk is megkaphatják a HPV elleni védőoltástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 26. Ősszel talán már a hetedik osztályos, 12 éves fiúk is megkaphatják a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Világgazdasággal azt közölte, hogy egy részben uniós, részben hazai költségvetésből finanszírozott, 17,9 milliárd forintos keretösszegű projekt három évre biztosítja ennek lehetőségét.
A home office hosszú távú fenntartását javasolják a Cambridge-i Egyetem kutatóiPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 16. 275, a koronavírus terjedésének csökkentését segítő módot azonosítottak a Cambridge-i Egyetem kutatói új tanulmányukban. A fizikai távolságtartás, a személyes higiénia fokozása, a fertőzés lehetőségének csökkentése a jövőben is központi elemek maradnak a vírus terjedésének feltartóztatása érdekében a kutatók szerint. Az iskolák, üzletek, nyilvános helyek szakaszos megnyitását és az emberek fizikai távolságtartásának számos lehetőségét is vizsgálták, amelyekkel a korlátozó intézkedések feloldásakor elkerülhető a koronavírus-fertőzés újbóli kirobbanása.
Karanténsláger: Otthon maradásra és a vírus megelőzésére buzdít egy magyar stand upos (videóval!)Dezse Balázs Forró drót 2020 március 16. Otthon maradásra buzdít legújabb zenés videójában Kovács András Péter, stand up komikus. A humorista a koronavírusra reagálva énekli meg, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy mindenki maradjon a helyén és ne adogassa át a másiknak a járványt, még akkor sem, ha az embernek halaszthatatlan sörözése van, vagy időpontja egy fodrászhoz. A felhozott példák bagatellnek tűnnek, de a kormány által is kommunikált “vigyázzunk egymásra” alapelvet teljes mértékben támogatja.
A SOTE rektora szerint a koronavírus legnagyobb veszélye a mobilitásban rejlikPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 12. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ismertette, hogy az egyetemet miként érinti a koronavírus terjedésének megfékezését szolgáló veszélyhelyzet, míg Prof. Dr. Ternák Gábor, a Pécsi Egyetem professzora a hazai helyzetet értékelte.
Koronavírus – Részletes tájékoztatást kaptak a háziorvosok a járvány megelőzésérőlPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 25. Minden szükséges tájékoztatást megkaptak a háziorvosok és házi gyermekorvosok a koronavírus-járvány megelőzéséhez szükséges teendőkről – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-vel. A központ azt kéri, hogy ha valaki koronavírussal fertőzött területről érkezik Magyarországra és magán tüneteket – láz, köhögés, torokfájás, levertség – észlel, akkor telefonon értesítse háziorvosát, vagy hívja az NNK 06-80/277-455, illetve a 06-80/277-456 zöldszámát.
Új eljárásrendet vezetnek be a magyar hatóságok a koronavírus miatt, nálunk nincs megbetegedésPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 24. Egyelőre a WHO nem adott ki friss iránymutatást Európára az utazás vagy a kereskedelem korlátozására vonatkozóan, pedig jelentősen megváltozott a járványügyi helyzet. Olaszországban járványos mértékben előfordul a koronavírus, Magyarországon azonban nincs tudomása fertőzött betegről az országos tisztifőorvosnak. Az olaszországi helyzet miatt azonban új eljárásrendet adnak ki a mai napon - minderről sajtótájékoztatón számoltak be a Belügyminisztériumban.
Egyre gyakrabban találkoznak patkányokkal a budapestiekPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 7. A fővárosiak bejelentései, valamint a budapesti kormányhivatal, a patkányirtást ellátó konzorcium jelentései és a közelmúlt tapasztalatai a patkányészlelések számának emelkedését mutatják – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai rendkívüli ülésére benyújtott előterjesztésből.
A kamaszok nem meghalni akarnak, csak segítségért kiáltanak Magyar ugar 2018 szeptember 10. Ma van az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapja, a fiatalok körében az öngyilkosság a második leggyakoribb halálozási ok világszerte. A Földön évente mintegy egymillió ember vet véget az életének önkezével. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ezzel kapcsolatban jelentett meg közleményt, az alapítvány célja az öngyilkosságok megelőzése. Reményiné Csekeő Borbálát, az alapítvány szakmai vezetőjét kérdeztük a magyarországi helyzetről és saját tapasztalataikról.
Átadták a nemzeti egészségprogramokat a területért felelős miniszternekPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 június 27. Átadták a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat az országos intézetek vezetői Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének szerdán Budapesten.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.