megemlékezés
Soros György lapja, a New York Times odáig jutott, hogy 9/11 kapcsán említést sem tesz terrorizmusról
Egészen elképesztő módon igyekszik érzékenyíteni még a WTC elleni terrortámadás 18. évfordulóján is Soros György lapja. A New York Times ugyanis úgy emlékezett meg az évfordulóról, hogy egy szóval sem említett muszlimokat, terrorizmust; helyette arról értekezett, hogy repülőgépek okozták az ikertornyok összeomlását – írja a 888.hu.Andrzej Duda: Háborús bűnnel kezdődött a második világháború – Megemlékezések a 80. évfordulón
Háborús bűnnel kezdődött a második világháború – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a nyugat-lengyelországi Wielunban, a háború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen. Ugyanitt Frank-Walter Steinmeier német elnök azt mondta: Németország hálás, hogy Lengyelország a második világháború után kezet nyújtott, és azért, hogy a németeket visszafogadták az európaiak körébe. Később mintegy negyven ország képviselői, köztük csaknem húsz államfő részvételével nemzetközi megemlékezést tartanak Varsóban vasárnap.Roma holokauszt – Vecsei: A gonosz ma is létezik, de soha többé nem lehet hatalma felettünk
A gonosz ma is létezik, mint a hetvenöt évvel ezelőtti gyilkos éjszakán, de soha többé nem lehet hatalma felettünk – jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a roma holokauszt emléknapján, pénteken, Budapesten.Temetni jöttem, nem dicsérni
Kérlelhetetlen és hajlíthatatlan ellenségünk távozott el, ahogy nagy rajongója, Gyurcsány Ferenc fogalmazott nekrológjában. Lenyűgöző energiával, egy élet munkájával igyekezett mindazt tönkretenni, ami a mi szívünknek kedves. Azonban nem szégyen, sőt, szükséges jó ellenfeleink, ellenségeink életéből, tapasztalataiból tanulni, megérteni, mit csináltak jól és mit csináltak rosszul. Már csak azért is, hogy mikor a mi időnk eljön, ne vereségben hagyjuk magára az utánunk maradókat, mint ő, hanem a megmaradás örömében.Történelmi bűn antiszemita bevándorlókat engedni az EU-ba
Történelmi bűnt követnek el azok, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok is, akik a hatalom reményében képesek összeborulni az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel - írta a Fidesz kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében.Nyilvánosan ünnepeltek a kommunizmus bűneinek dicsőítői
Nehéz feladat a forradalom, hiszen mindig készenlétben kell állni, a világ azonnali jobbá tétele sosem tűr halasztást, bármekkora kárt is kell ehhez okozni emberéletekben és anyagi javakban. Ez a kemény élet megedzi a forradalmárokat is, akiknek így a türelem hiánya az egyik fő gyengeségük. A kommunizmus bűneinek dicsőítői nem bírták hát kivárni a tanácsköztársaság kikiáltásának századik évfordulóját sem, és már március 17-én megünnepelték a szent március 21-ét. Biztos mocorog már a kortárs kommunisták zsebében az elektrosokkoló meg a körömtépő fogó, és eddig bírták.Kocsis Máté a PS-nek: Gondolja át Weber, hogy érdemes-e az EPP legsikeresebb pártját pellengérre állítani (videó!)
A PestiSrácok.hu ellátogatott a Múzeumkerthez, ahol a látványos műsor mellett Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Orbán Viktor beszédének a szabadság fogalma adta a vezérfonalát, és a miniszterelnök hangsúlyozta: ha a kereszténység eltűnik Európából, azzal együtt a szabadságunk is eltűnik. Kijelentette, hogy a szabadság nem elvont idea, hanem maga az élet, ezért nem dobhatjuk oda birodalomépítési kísérleteknek – véget akarunk vetni az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak. A rendezvényen megjelent ünneplőket többek között arról kérdeztük, mit tanulhat a ma embere a '48-as hősöktől a brüsszeli bürokraták ellen vívott harcban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta portálunknak: ha üzenhetne Manfred Webernek, azt mondaná, hogy ne a Fideszt állítsa pellengérre, aki elsőként állt ki a kereszténydemokrácia értékei mellett. Nézze meg a helyszínen készített riportunkat!Kiálltak a székelyek területi autonómiájáért
Együtt emlékeztek meg az 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégzett székelyekről, emellett felhívták a figyelmet a területi autonómia megvalósításának haladéktalan szükségességére azon a nagyszabású programon, amelyet a Székelyföldért Társaság szervezett vasárnap délután négy órától a budapesti Hősök terén – erről tájékoztatott közleményben a szervezet elnöke.Kommunizmus Áldozatai Emléknapja – Tüzes vasként éget a múlt
Tüzes vasként éget a múlt – ezzel a címmel tartja megemlékezését a Kommunizmus Áldozatai Emléknapján, hétfőn délután fél hatkor a Terror Háza Múzeum és a Fidelitas az Andrássy út 60-as szám alatt. A rendezvényt az áldozatok emléke előtt tisztelgő mécsesgyújtás zárja a múzeum bejárata mellett.Ajánljuk még