megismételt másodfok
Nem tárgyalhatja újra a Szegedi Törvényszék a Szeviép-ügyet
"A Szeviép-ügy elbírálásából a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája kizárt, ezért az iratok az eljáró bíróság kijelölése érdekében a Kúriára kerültek felterjesztésre" – írta megkeresésünkre a Szegedi Törvényszék. Ez azt jelenti, hogy minden olyan bírájuk elfogultságot jelentett be, aki a korábbi szakaszban semmilyen formában nem járt el az ügyben. Ezután a Kúriának kell új bíróságot kijelölnie, ahol megismétlik a másodfokú eljárást. Mint ismert, a több mint 500 alvállalkozóját megkárosító 12 milliárdos adósságállományt hátrahagyott Szeviép Zrt. volt vezetőit elsőfokon a Szegedi Járásbíróság még bűnösnek találta csődbűncselekmény elkövetésében és többévi letöltendő börtönbüntetést osztott ki az üzletembereknek, akik mellesleg ma is elképesztő luxusban élnek. Az ítélet indoklása szerint bizonyítást nyert, hogy a cégvezetők miközben fizetésképtelenséget jelentettek és alvállalkozóikat nem fizették ki, olyan saját érdekeltségű cégeiknek kölcsönöztek, amelyek szintén fizetésképtelen állapotban voltak. Esély nem volt rá, hogy a kölcsönt visszaadják. Másodfokon a Szegedi Törvényszék mégis felmentette a vádlottakat – az eljárás számtalan furcsaságáról, bírók és védők, valamint bírók és annak az önkormányzatnak vélt összefonódásáról, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép, tényfeltáró cikksorozatban számoltunk be. Harmadfokon már nem is Szegeden, hanem Pécsett döntöttek az ügy folytatásáról, a másodfokú ítéletet súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték. Az azonban csak most derült ki, hogy nem Szegeden fogják megismételni másodfokon a büntetőpert. Hogy hol, arról a Kúriának kell határoznia. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után