megszorítás
Fidesz: Elkótyavetyéli Miskolc ingatlanvagyonát a szivárványkoalíció
Miskolcon az ellenzéki politikusokból álló „Velünk a Város” nevű álcivil képződmény nyerte meg múlt ősszel az önkormányzati választást. A szivárványkoalíció a „Virágozzék Nagy-Miskolc” című szlogent mantrázta folyton a kampány során. A mágikus szavak hatottak, így jelentős többséget szereztek a közgyűlésben a baloldali összeborulás csatlósai. A nagyívű ígéreteikkel ellentétben azonban amint hatalomra kerültek, visítozni kezdtek és forráshiányra hivatkozva rengeteg megszorító intézkedést vezettek be. A Fidesz-KDNP helyi képviselőcsoportja szerint Veres Pálék felélik a jövőt és ámokfutásuk következményeit még a miskolciak ükunokái is nyögni fogják.Nacsa Lőrinc: Még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon
Komoly különbség van a mostani kormány és a baloldal válságkezelése között - hangsúlyozta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, hozzátéve: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon. A koronavírus nemcsak az emberek egészségének védelmét követeli meg, hanem a munkahelyekét is - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.Márki-Zay Péter az elmúlt két évben csődbe vitte Hódmezővásárhelyt a helyi Fidesz szerint
Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz helyi szervezete, hogy május 1-jétől a hódmezővásárhelyi önkormányzati intézmények több száz dolgozójának munkaviszonya alakulna részmunkaidőssé, és csökkenne bérük így felére – tájékoztatta a párt városi csoportja pénteken az MTI-t.Megtorpedózza a Fidesz-KDNP a megszorításokra épülő miskolci költségvetési tervezetet
Több, mint száz módosító javaslattal próbálja megakadályozni a miskolci Fidesz-KDNP, hogy a borsodi megyeszékhelyt lerántsa a fejlődés pályájáról az ellenzéki szivárványkoalíció, amely a Gyurcsány-Bajnai korszakból ismert megszorításokra épülő gazdaságpolitikával sanyargatná ennek a jobb sorsra érdemes városnak a lakóit.Vissza az '50-es évekbe: 70 esztendőt veszített Dunaújváros három hónap alatt (PS-videó)
Nehéz lenne megmondani, miért van az az érzése az embernek Dunaújvárosba érkezvén, hogy egy egészen másik világban jár. Na nem azért, mert annyira normálisnak tűnik minden a városban, épp ellenkezőleg: nehéz megmondani, hogy a sok furcsaság közül végül is miért van olyan érzése az embernek, mintha az '50-es évek Dunaújvárosában Sztálinvárosában sétálgatna. Azért, mert a szocialista ex-miniszterelnök tart fejtágítót a városházán, a "tanács" pedig ennek megfelelően "vasakarattal" tevékenykedik a proletariátusért, vagy inkább annak ellenében? Esetleg az elképesztő tisztogatási hullám miatt, amely nemcsak a kitalált ellenség likvidálását érte el, de már a város jelképének számító platánsort is kitisztogatta? Vagy csak az elképesztő igénytelenség, amellyel Pintérék csapata viseltet a várossal és a benne élőkkel szemben? Nehéz lenne megmondani: leginkább talán mindezek együttes fennállása miatt érezhetjük úgy, az új ellenzéki városvezetésnek 70 évvel sikerült visszavetni a várost 3 hónap leforgása alatt. Ha érdekli, hogy építi a jobbikos Pintér vasakarattal a szocializmus Dunaújvárosban, nézze meg videónkat, megéri.Elvette a nyugdíjasok támogatását és megszorít Dunaújváros ellenzéki polgármestere
Az ellenzéki összefogás sok helyen csak a választásokig tartott: az egyes pártok képviselői már másnap megkezdték a pozícióharcot 2022-re, azonban van, ahol harc helyett egymás trükkjeit tanulták el a felek. Például Dunaújvárosban, ahol az összefogás a jobbikos Pintér Tamást juttatta pozícióba, aki mintha Gyurcsány Ferenc reinkarnációja lenne: még karácsony előtt lerakott az asztalra egy megszorító csomagot, egészen hajmeresztő tartalommal.Brutálisan megdrágította a parkolást az ellenzék Óbudán
Óbudán is elővette az ellenzék a Gyurcsány-nosztalgiát, ezúttal megszorítások formájában. Az új önkormányzatnak ugyanis elég volt két ülés arra, hogy a stabil gazdálkodással átvett kerületben ötvenszeresére emeljék az ott lakók parkolási költségeit.Merkel felszólította Görögországot, hogy tartson ki a megszorítások mellett
Németország szolidaritásáról biztosította Görögországot a menekültügyi válság kezelésében Angela Merkel német kancellár pénteken Athénban. Merkel ugyanakkor felszólította az athéni vezetést, hogy a megszorító intézkedések fájdalmas kihatásai ellenére tartson ki a reformok mellett.Ajánljuk még