megszorítás
Tüttő Kata elszólta magát: a vízdíjemelés mellett jönnek a megszorítások a közlekedésben és a közvilágításban is
Tüttő Kata a főváros vízdíjemelési terveit magyarázta, amikor egyszer csak azt mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában: akkora a fővárosi vízművek vesztesége, hogy a közlekedésből, a közvilágításból, a kaszálásból kellene elvenni. Tehát a BKK jegyárai és a fővárosi vízdíjak emelése után újabb emelést jelentett be a főváros baloldali vezetése.Nadrágszíj-politika vagy külső eladósodás – Lóránt Károly és Az Öreg
A jelenlegi gazdasági helyzet mindennek nevezhető, de rózsásnak nem. Lóránt Károly mérnök-közgazdász járt az Öregnél, aki úgy látja, hogy a külföld felé történő eladósodás már több mint 100 éves probléma, és Trianon óta folyamatosan görgetjük magunk előtt a kölcsönöket, amiket sosem tudtunk kiegyenlíteni.Nem vesznek részt a kormánypárti képviselők a miskolci közgyűlésen, mert az ellenzék megszorításokra készül, de a luxuskiadásokat nem csökkenti
Minden idők legdurvább megszorító csomagját akarja elfogadni a baloldali városvezetés Miskolcon. A Fidesz–KDNP frakciószövetség éppen ezért nem vesz részt a miskolci családokat, vállalkozásokat és cégeket megszorító közgyűlésen! – írja a helyi szervezet arra reagálva, hogy a polgármester, Veres Pál belengette: megszorításokra készülnek a magas energiaárak miatt, ami az önkormányzatra is kihat.Felfüggesztik a Magyar Hírlap megjelentetését, az online változat marad
A tulajdonosi döntés értelmében a Magyar Hírlap Kiadói Kft. jövő hétfőtől határozatlan időre felfüggeszti a Magyar Hírlap napilap nyomtatott kiadásainak megjelentetését. A Magyar Hírlap Kiadói Kft. azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy "a kedvezőtlen gazdasági környezet, a háborús infláció a kiadót is nehéz helyzetbe hozta".Nem kell félni, nem fog fájni: Gyurcsányék az egekbe emelnék a benzin árát, mondván, a magyarok úgyis kifizetik
"Nem kell félni, nem fog fájni" – talán mindannyian emlékszünk Gyurcsány Ferenc szavaira, amit még miniszterelnökként mondott 2006-ban, arra pedig még inkább, hogy ezt a kijelentését mi követte: nőttek az adók, nőttek a közüzemi díjak, a Gyurcsány-kormány mindent emelt, amit csak tudott, a megszorításcunamiból pedig senki nem maradt ki. Az azóta a DK-ba tömörűlő "megszorítási szakik" felfogása mit sem változott azóta: most, hogy egy újabb válság küszöbén állunk és folyamatosan emelkednek az árak, a kormány pedig vért, verítéket nem kímélve küzd, hogy megóvja a magyar gazdaságot és a családokat a plusz terhektől, Gyurácsány gazdaságpolitikusa azt mondta, hogy a benzin árát az egekbe is lehetne emelni, akkor is kifizetnék azt a magyarok. Donáth Anna pedig a minap azon sopánkodott, hogy a magyarok olcsóbban jutnak üzemanyaghoz, mint más EU-s polgárok.A szocialista Tüttő Kata spórolásra szólítja fel a budapestieket a háború miatt
A luxusnyaralásáról és a BKV-buszmutyiról elhíresült Tüttő Kata főpolgármester-helyettes spórolásra szólítja fel a budapestieket – olvasható a Fidesz budapesti szervezetének közösségi oldalán.Magyarország ellen elindul a jogállamisági mechanizmus, Donáth Anna pedig már megszorításokat vizionál
Facebook-bejegyzésében adta hírül a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, hogy az Európai Bizottság bejelentette: elindítják hazánkkal szemben a jogállamisági mechanizmust, amiről a magyar kormánynak levelet küldenek. Saját posztját kommentelve pedig azzal riogat, hogy nem elég, hogy a "nyakunkon a válság", az EU-s pénzeket is elvehetik tőlünk a kormány miatt, ami megszorításokhoz fog vezetni.Bokros Lajos is kimondta, hogy a baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést
A kismilliószor megújult baloldal legnagyobb megszorító mestere most azzal állt elő, hogy a baloldal kormányra kerülése esetén el kell törölje a rezsicsökkentést. Hiába, népnyúzó politikusokból nem lesz államférfi, ahogy Mini Feriből se önállóan cselekvő Márki-Zay.Fidesz: megszorítani a baloldal szokott, különösen Gyurcsány Ferenc
Megszorítani a baloldal szokott, különösen Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök – kommentálta a Fidesz az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt, hogy a DK sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a nagyobbik kormánypárt megszorításokat vezetne be, ha megnyerné a jövő vasárnapi országgyűlési választást.Ajánljuk még