Pesti Srácok

Nem kell félni, nem fog fájni: Gyurcsányék az egekbe emelnék a benzin árát, mondván, a magyarok úgyis kifizetik

null

"Nem kell félni, nem fog fájni" – talán mindannyian emlékszünk Gyurcsány Ferenc szavaira, amit még miniszterelnökként mondott 2006-ban, arra pedig még inkább, hogy ezt a kijelentését mi követte: nőttek az adók, nőttek a közüzemi díjak, a Gyurcsány-kormány mindent emelt, amit csak tudott, a megszorításcunamiból pedig senki nem maradt ki. Az azóta a DK-ba tömörűlő "megszorítási szakik" felfogása mit sem változott azóta: most, hogy egy újabb válság küszöbén állunk és folyamatosan emelkednek az árak, a kormány pedig vért, verítéket nem kímélve küzd, hogy megóvja a magyar gazdaságot és a családokat a plusz terhektől, Gyurácsány gazdaságpolitikusa azt mondta, hogy a benzin árát az egekbe is lehetne emelni, akkor is kifizetnék azt a magyarok. Donáth Anna pedig a minap azon sopánkodott, hogy a magyarok olcsóbban jutnak üzemanyaghoz, mint más EU-s polgárok.

Dávid Ferenc, aki Gyurcsány Ferenc közgazdásza, az ATV-ben fejtegette, hogy főiskolai évei alatt azt tanították neki, hogy vannak bizonyos termékekek, amelyek árrugalmatlanok: ilyen termék a cigaretta, a benzin és az alkohol. Az árrugalmatlanság alatt pedig azt értik, hogy akármennyi lehet az ára, az emberek venni fogják. Mint fogalmazott:

Az üzemanyag árát tehát nyugodtan lehetne emelni, mit számít, hogy az emberek gatyája is rámegy a tankolásra és utána a magas árak az élelmiszerárakban is visszaköszönnek. Dávid Ferenc csak azt felejti el, hogy amíg az alkohol és a dohány élvezeti cikk, az üzemanyaggal más a helyzet: a benzint nem azért vesszük, mert rászoktunk, élvezzük a hatását stb. Nyugodt szívvel pedig nem emeli az állam; nyugodt szívvel a baloldal emeli bárminek az árát, ahogyan ezt meg is teszik, amint szerephez jutnak valahol.

PestiSracok facebook image

Donáth Anna sem a magyar szempontot figyeli

A Momentum EP-képviselője szintén az ATV-ben beszélt arról: szerinte nem jó, hogy az üzemanyagárstopot úgy vezette be a kormány, hogy azt csak a magyar rendszámos autósok vehetik igénybe. Donáth ugyanis az EU álláspontját tartja helyesnek, amely nem nézi jó szemmel ezt a fajta diszkriminációt. Mint fogalmazott:

Forrás: drot.info, Facebook; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.