megtévesztés
Nagy bajban az ellenzék: Magyar Pétertől próbált szimpatizánsokat visszacsenni a baloldal polgármesterjelöltje
Azt már eddig tudtuk, hogy döcögősen indult az ellenzéki pártok aláírásgyűjtése, de azt nem gondoltuk, hogy olyan mélyen vannak, hogy már bizonyos trükkökhöz is folyamodnak, hogy nekik írjanak alá az emberek. Pedig úgy tűnik, van, ahol így megy, hiszen a baloldali összefogás által támogatott mosonmagyaróvári polgármesterjelölt úgy akart halászni a zavarosban, hogy azt híresztelte, hogy a Tisza pártnak az ő standjuknál is alá lehet írni. Magyar Péter ezt nem hagyta szó nélkül.Az Ezalényeg.hu, az ellenzék szennylapja felhív és közli veled, hogy nem szereted a kormányt
Azt már régóta tudjuk, hogy a baloldali sajtó független. Azt is, hogy a humor náluk van (kivéve, ha rajtuk röhögünk, mert akkor mindig elvesztik azt). Az viszont újdonság, hogy mindamellett, hogy függetlenek, hitelesek, objektívek és humorosak, még politizálnak is, és telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltetnek. A mindenhez IS való értésüket ugyanis újabban a közvélemény-kutatás területén csillogtatják, habár előre tudják, hogy az általuk megkérdezett gyanútlan személy elégedetlen a kormány intézkedéseivel. Legalábbis csak ilyen válaszokat lehet adni. De mióta feladata a sajtónak közvélemény-kutatást készítenie? Valószínűleg azóta, amióta a tehetségtelen politikusaik helyett ők kénytelenek kampányolni is. Nyilván sima adatszerzésről van szó, a hihetetlen hírdetési pénzeket költő ezalényeg.hu közvélemény-kutatásnak álcázva új olvasókat keres. Persze a dolog nem teljesen törvényes, de ez nem szokta őket érdekelni.Merkely Béla nevével visszaélve árultak kamu gyógyszert
Több százmillió forint értékű, gyógyszerként hirdetett, de hazánkban nem engedélyezett terméket foglaltak le a budapesti rendőrök. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának, egyben az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának vezetője nevével visszaélve egy cég azzal reklámozta termékét az interneten, hogy az ereket megtisztítva meghosszabbítja az életet.Csalók verik át a vásárlókat: sms-t vagy e-mailt kapnak az Aldi nevében
Csalók az Aldi nevében küldenek sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal – tájékoztatta az MTI-t a vállalat pénteken.New York Timesnak hazudja magát a 444
Hihetetlen, de tulajdonképpen a liberálisok között szokásos trükkel próbálja meg átverni olvasóit a függetlenség és objektivitás bajnoka, a 444.hu. A friss hó makulátlanságával vetekedő erkölcsiségű portál ugyanis mély megdöbbenéssel hozta le, hogy a haladó Nyugatisztánban milyen megrendüléssel értekeznek a felvilágosult gondolkodók a bugris magyarokról meg az őket kizsákmányoló gonosz diktátorról, Orbán Viktorról a nagy New York Timesban. Ezzel csak egy bökkenő van – de az nem kicsi –, hogy egészen véletlenül saját magukra hivatkoznak.Ajánljuk még