méhes mónika
Nem a győzelem a fontos, hanem Nagy Ervin látványa – Hardcore Hobbista
Nagy Ervin hétvégi kiütődése olyan slágertéma, amit mi is kénytelenek voltunk lecsapni. És megállapítottuk, hogy bulvár ide, sportszakma oda, azért jólesett mindenkinek a látvány. Mivel a világban évek óta történnek dolgok, így a kis, időközben naggyá nőtt Greta háttérbe szorult, amit dolgok csinálásával próbál helyrehozni. A palesztin zászló lengetésével máris elérte, hogy az izraeli tankönyvekből is háttérbe szorult. Nagy szerencsére azóta a németek is rájöttek, hogy ismét valami visszafordíthatatlan önsorsrontó hülyeséget csináltak, viszont ők már szokás szerint semmit sem tudnak helyrehozni. A második részben sokkal vidámabb témákkal és Méhes Mónika influenszerrel térünk vissza, a németekről pedig végre egy szó sem esik. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után