Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnapPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 18. Hat településen tartanak időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választást vasárnap. Azokat az időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején, illetve idejére nem tudtak kiírni. A koronavírus-járvány miatt nem lehetett időközi választást és népszavazást kitűzni, a kiírt választások pedig elmaradtak. Április 10-étől azonban ismét kitűzhetőek lettek az időközi önkormányzati választások. Az elmaradt időközi választások kiírására 15 napjuk volt a választási bizottságoknak. A választásokat úgy kellett kiírniuk, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Az időközi választás legkorábbi időpontja június 19. lehetett, a legkésőbbi pedig július 3. A veszélyhelyzet megszűnését követően május 8-án már 11 településen megrendezték azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeket korábban már kitűztek – és lezárult a jelöltállítás is –, azonban a veszélyhelyzet miatt már nem tudták azokat megrendezni. Most vasárnap hat településen lesz időközi választás.
Megújul a méhkeréki román ortodox templomPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 12. A korábban jóváhagyott ötmillió forinton felül további 15 millióval támogatja a kormány a méhkeréki román ortodox templom felújítását – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a helyszínen.
Családban marad - Sógorát kérte fel igazságügyi miniszternek Magyar Péter Forró drót április 30. Magyar Péter a húgának férjét kérte fel igazságügyi miniszternek.
Orbán Viktor levelet írt a Fidesz-tagoknak: fordulat a párt politikájában Forró drót április 29. A pártelnök-miniszterelnök levelet írt a Fidesz tagjainak, amelyben alapvető politikai fordulatot vázolt fel. Orbán Viktor szerint lezárult az a több mint másfél évtizedes időszak, amelyet a párt kormányon töltött, és ezzel egy új korszak kezdődik Magyarország és a párt politikai életében.
Rémtörténettel állt elő a bíróságon a Till Tamás meggyilkolásával vádolt Fehér János Forró drót április 29. A Kecskeméti Törvényszék mai előkészítő ülésén nemcsak a vádirat súlya, hanem a vádlott megszólalásai is dermesztő fordulatot adtak a Till Tamás-ügynek. Fehér János olyan állításokat tett, amelyek egyszerre hatottak rémtörténettel színezett önmentő narratívának, politikai üzenetnek és egy sötét összeesküvés-elmélet körvonalainak.
Az Európai Parlament felfüggeszti a Patrióták Európáért frakció finanszírozását? Forró drót április 28. Az ügyben pedig már készen is áll egy jelentés.
Diszkrimináció: Németországban egy fehér bőrűeket kitiltó genderkávézó kapott állami pénzeket Forró drót