meleglobbi
Még szerencse, hogy nem akarják befolyásolni a gyerekeket – nyári táborokban tanítják drag queenek Skóciában a kisfiúkat arra, hogyan legyenek transzvesztiták
Már nyári táborokat is szerveznek a nőnek öltöző és magukat sminkelő kiskorú fiúknak Skóciában. A The Guardian angol napilap arról ír, hogy 11 és 18 év közötti fiúkat várnak a táborba, amelynek két szervezője is drag queen vagyis nőimitátor. A foglalkozásokon a nőnek öltözés és sminkelés fogásaira, valamint az LMBTQ-mozgalom történetére oktatják a fiatalokat. A szervezők már tervezik, hogy a 8 és 11 év közöttiek számára is indítanak majd foglalkozásokat– számolt be a Hír TVa brit The Guardian alapján.Hollik: Brüsszel szerint a szülők jogát felülírja az LMBTQ-propaganda
Brüsszel szerint a szülők gyermekeik nevelésére vonatkozó kizárólagos jogát felülírja az "LMBTQ-propagandával" foglalkozó nemzetközi szervezetek érdeke – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez hétfőn eljuttatott videoüzenetében.Saját szimpatizánsaiknak sem tetszik, hogy a DK kiáll a Pride mellett
Hatalmas luftot rúgott a Demokratikus Koalíció azzal, hogy a szombati Pride felvonulás kapcsán arra kérte támogatóit, együtt vegyenek részt rajta – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Gyurcsány-párt szimpatizánsainak sem tetszik, hogy a DK politikusai megjelennek a közelgő melegfelvonuláson. A felhívás alatt lévő kommentekből kiderül: sokan elutasítják a Pride felvonulást és az azon való részvételt.Gyerekeket köteleztek egy londoni iskolában arra, hogy részt vegyenek a Pride-on
Pert indított egy londoni anyuka, miután az iskola arra kötelezte fiát, hogy részt vegyen a Pride felvonuláson. Mint kiderült, az iskolával több szülőnek is volt összetűzése, miután a gyerekek a szülők akarata ellenére részesültek LMBTQ-témájú oktatásban – számolt be róla a V4NA Hírügynökség.Köszönjük, híres színészek: ezúttal Tilda Swinton „szakértette” meg a magyar belpolitikát
Megérkezett az LMBTQ-lobbi újabb külföldi erősítése. A híres (amerikai) színészeknek jellemző közös vonása, hogy mindenhez (is) értenek. Ezek közül is kiemelkedő rálátással rendelkeznek olyan országok belpolitikai helyzetére, amelyet jó eséllyel meg sem tudnak mutatni a térképen, illetve olyan törvényekre, amelyeket egészen biztosan nem olvastak. Legfeljebb egy olyan függetlenobjektív lapban, mint a CNN, természetesen ideológiailag készre gyártott formában. Ezúttal azt tudhattuk meg a pedofilellenes törvény kapcsán, hogy Tilda Swinton szerint eszetlen erőszak, ami Magyarországon zajlik.A magyar iskolák nem kíváncsiak a melegpropagandára
Óriási, nemzetközi hisztikampányba kezdett a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta. Mint ismert, ez az a törvény, ami nem engedi be az LMBTQ-propagandát az iskolákba. Amire egyébként az iskolák maguktól sem vevők. Erről beszélt az egyik legrégebb óta működő érzékenyítő program, a Melegség és elfogadás trénere az RTL Híradójának, mivel évente legfeljebb 40-50 iskolában kérik, hogy érzékenyítő foglalkozásokat tartsanak.Pesti galeri – Majd a katari vb-n próbáljon meg parádézni a meleglobbi és szivárványizmus! (Videó!)
Az amerikai Nemzeti Futball Liga (NFL) furcsa, fekete-fehér reklámfilmet adott ki, melyben az LMBTQ–emberek mellett áll ki azzal, hogy kijelenti, a foci meleg, leszbikus, queer, transznemű és minden, csak éppen nem hetero. Ezzel a témával is foglalkozott a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Bokor Gábor, Szalai Szilárd és Huber Márk. Szarvas Szilveszter az adásban úgy fogalmazott, most ez az őrület a nyugati trend, az abnormalitást hangoztatják, de majd jövőre megtörik ez a lendület, mert Katarban lesz a világbajnokság. Na majd ott, Katarban próbáljon meg Manuel Neuer szivárványos karszalagban focizni, meg ott próbáljanak meg a beteg szurkolók szivárványos zászlót lengetni. Most garantálom, hogy ott ilyen jelenetek nem lesznek – hangzott el a Pesti galeriben. A galeri tagjai az adásban az ellenzéki újságírók hazaárulásáról is beszéltek, miután a balos publicisták szokása, hogy külföldi újságokban gyalázzák hazánkat, majd idehaza átveszik és szemlézik saját írásaikat. Nézzék meg a teljes adást!Schiffer kiakadt az LMBTQ-propagandára – itt van, mi verte ki nála a biztosítékot
Élesen kifakadt Schiffer András, az LMP alapítója közösségi oldalán, miután a labdarúgó Európa-bajnokságon is megjelent az LMBTQ-propaganda. Ez a történet régen nem a melegek egyenjogúságáról és még kevésbé a fociról szól – fejezte ki ellenérzését. Mint arról korábban portálunk is beszámolt, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jóváhagyta, hogy Európa-bajnokság hátralévő meccsein LMBTQ-témájú, szivárványos hirdetések jelenjenek meg a pálya szélén lévő reklámtáblákon. Ezzel a lehetőséggel több nagyvállalat is élt, így a Volkswagen, a Heineken, a Booking.com és a JustEat reklámjai is szivárványszínben jelentek meg a szombati mérkőzések alatt.Novák Katalin a belga tévének: a Fidesz nehezen búcsúzott el az EPP-től, de ideje volt kilépnie
A Fidesz nehezen búcsúzott el az Európai Néppárttól (EPP), de ideje volt kilépnie a pártcsaládból – jelentette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, családokért felelős tárca nélküli miniszter a belgiumi VRT flamand közszolgálati tévének adott csütörtöki interjújában.Ajánljuk még