menczer tamás
Magyar Péter szerint Soros György tesz jót is, rosszat is, jót nyilván akkor, amikor fizet (VIDEÓ!)
Menczer Tamás egy videóban emlékeztetett Magyar Péter interjújára, amiben arról beszélt, hogy Soros György tesz jót is rosszat is. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint jót nyilván akkor, amikor fizet. Az EP listájuk ugyanis tele van Soros embereivel.Menczer Tamás: aki békét akar, az Orbán Viktor mellé áll
A miniszterelnöknek "a védelmünket, a békénket folyamatosan meg kell védenie tárgyalásról tárgyalásra, megbeszélésről megbeszélésre", meg kell védenie Magyarország békepárti pozícióját, és ez csak akkor megy, hogyha a magyar emberek június 9-én világos igent mondanak a békére, és odaállnak Orbán Viktor mellé - hangoztatta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebookon kedden közzétett videóban.Menczer: az EPP vezetője és más német politikusok kijelentették, a kötelező sorkatonaságot a nőkre is ki kell terjeszteni, mert ez így igazságos (VIDEÓ)
Manfred Weber német politikus, az Európai Néppárt vezetője már európai dimenzióban akar kötelező sorkatonaságot, más német politikusok, tartományi miniszterelnökök, pártokon átívelően mondják azt, hogy a kötelező sorkatonaságot a nőkre is ki kell terjeszteni, mert ez így igazságos – fogalmazott legújabb videójában Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs vezetője kiemelte, a helyzet rendkívül súlyos.Menczer Tamás a nyugati háborús pszichózisról: Macron 1500 kilométerre van, mi meg itt vagyunk a szomszédban
Emmanuel Macron francia elnök játszi könnyedséggel fenyegetőzik azzal, hogy katonákat kellene küldeni a frontra, és ezt természetesen véghez is szeretné vinni – mondta Menczer Tamás új videójában. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint ebből az látszik, hogy amit a háborúpártiak akarnak, azt meg is csinálják.Menczer Tamás: ez nem a mi háborúnk – A kormány és a kormánypártok a béke pártján állnak (VIDEÓ)
Ez nem a mi háborúnk, ebből ki kell maradnunk, a kormány és a kormánypártok a béke pártján állnak, június 9-én csak a béke, csak a Fidesz! - írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.Menczer Tamás: A kormány és a kormánypártok a béke pártján állnak (videó)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint meg kéne kérdezni az embereket, hogy el kívánnak-e menni Ukrajnába harcolni és esetleg meghalni, mert az emberek válasza egyértelműen a "nem" lenne.Menczer Tamás: a sündörgő Magyar Péter vért izzadva próbálja azt bizonyítani, hogy a Fideszben fontos ember volt
Fontos ember helyett azonban csak egy potyautas volt a kormánypárt körül - árulta el a Fidesz kommunikációs igazgatója.Menczer Tamás: az EP-választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz (Videó)
Az európai parlamenti (EP-) választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Menczer Tamás szerint, aki azt mondja, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, az hazudik.Menczer Tamás: A baloldal és benne Magyar Péter is háborúpárti, mert azok döntenek, akik a pénzt adják, és ők mind háborúpártiak
Magyar Péter és vele együtt a baloldal is háborúpárti, hiszen erről nem ők döntenek, hanem azok, akik a pénzt adják nekik – hívta fel a figyelmet a Fidesz kommunikációs igazgatója.Ajánljuk még