messenger
Nyilvánvaló, hogy a Facebook Messengert a Sátán programozta – Dezse Vű
A minap leállt a Facebook. Nem tudni, mennyi időre, de jó pár órára, talán fél napra is. És csak azért nem tudjuk, hogy mennyire elszabadult a pokol a világban, mert nem volt messengerünk, vagyis nem beszéltünk órákon keresztül senkivel. Sokak számára a világ megállt, mások elszigetelődtek, van, aki heves piálásba kezdett inkább, de teljesen egyedül, mert nem tudta elérni az ismerőseit. Vannak, akik percenként nézték a telefonjukat és pánikba estek. Nem kis túlzás, hogy a nyugati világ egy fontos része egy pillanatra megállt, az újságok megírták, a híradók beszéltek róla, de erről sokan nem tájékozódtak, hiszen nem volt Messenger, amin keresztül az emberek küldhettek volna dolgokat egymásnak. És látnunk kell azt, hogy nem a Facebook az érdekes itt, hanem a Messenger: kiderült, hogy a Messenger az életünk olyan fontos része lett, ami már egyáltalán nem egészséges, és ami a legrosszabb, nincs semmilyen alternatívája. Vagyis azt hisszük, hogy nincs, pedig van, például az oroszoknak.Világszerte leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Kedd délután a Metához kapcsolódó közösségi oldalak – a Facebook, az Instagram és a Threads – leálltak, kidobták világszerte a felhasználókat és nem is engedték őket újra bejelentkezni.Nem új Facebookra, hanem új Messengerre lenne szükség
Partikuláris, egyúttal érdektelen történet: egy hónapra lejöttem a legnagyobb közösségi médiumról (szocialista netwörkről), a Facebookról. Egyszerűen nem nyitottam meg, mínusz meló és persze a Messenger, ami nélkül olyan lenne az élet, mint telefon nélkül. Illetve ingyen-telefon nélkül – hogy tovább fájdítsam a sóherebb szíveket. Tanulság jóformán semmi, azon túl, hogy az adattolvajként és erényövként viselkedő Facebook tulajdonképpen lényegtelen, viszont a chat alkalmazása nélkül mind a privát-, mind a munka-ügyletek elképzelhetetlenek. Itt volna érdemes alternatívát építeni.Ajánljuk még