mészárosné kelemen beatrix
"Ti vagytok Magyarország megmaradásának a záloga" – Tehetséges, felsőoktatásban tanuló diákokat támogat a Mészáros Alapítvány (PS-videó!)
244 Vál-völgyi fiatalt összesen 117 millió forinttal támogat az idén a Mészáros Alapítvány, hogy megkönnyítsék számukra felsőfokú tanulmányaikat. A Mészáros-család többek között azzal a céllal hozta létre és működteti alapítványát, hogy hozzájáruljanak a fiatal tehetségek képességeinek kibontakoztatásában, amit reményeik szerint itthon, Magyarországon fognak kamatoztatni. "Ti vagytok az otthonunk és ti vagytok Magyarország megmaradásának a záloga! A ti kezetekben a jövő. Ezek a települések, ahogy az ország sem tud fejlődni a jövőben, csak általatok" – mondta a hallgatóknak az alapítvány elnöke. Mészárosné Kelemen Beatrix arra is kérte a fiatalokat, hogy soha ne felejtsék el, honnan jöttek, mert mindig a Vál-völgy lesz az otthonuk, amely, bármerre is járnak, visszavárja őket. A Mészáros Alapítvány negyedik alkalommal rendez konferenciát az általuk támogatott főiskolásoknak, egyetemistáknak, hogy azok ízelítőt adhassanak tudásukból és egymással is találkozzanak, egy közösséggé kovácsolódjanak. A konferenciákon Mészáros Lőrinc korábban személyesen még nem szólalt fel – ez volt az első alkalom, most a sikerről beszélt a fiataloknak: arról, hogy kevés hozzá egy ösztöndíj. Kell hozzá életen át tartó tanulás, bátorság, olykor vakmerőség, kitartás, szerencse és egy társ, akivel együtt le lehet győzni az akadályokat. A siker nemcsak gazdasági értelemű kifejezés, sokkal több annál – mutatott rá Mészáros Lőrinc, hozzátéve: van, aki számára az üzleti sikerek, és van, aki számára a család a siker. Azt, hogy mit akar, mire képes, mindenkinek magának kell eldöntenie - hangsúlyozta a sikeres üzletember, aki arra biztatta a fiatalokat, hogy tanuljanak, képezzék magukat, és ha tanulmányaikat befejezték és kedvük tartja, folytassák pályafutásukat a Mészáros Csoportban, amely immár száz különböző szakmában várja munkatársait.Távoznak az Echo TV vezetői
Mészárosné Kelemen Beatrix és Vaszily Miklós átadják a stafétát a Hír TV menedzsmentjének; a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonában és kezelésében lévő hírtelevíziók összeolvadásával leköszönnek az Echo TV vezetői. Mészárosné Kelemen Beatrix a Life TV és Ozone TV országos életmódcsatornák elnöki teendőit veszi át a közeljövőben, Vaszily Miklós – aki idén január óta a TV2 médiacsoportot vezeti – ezt követően kizárólag a kereskedelmi csatorna stratégiai irányítására koncentrál.Vaszily Miklós az Echo TV új vezetője, Farkas Boglárka a Mészáros-cégcsoport kommunikációs vezetője lett
Az MTVA eddigi vezérigazgatója, Vaszily Miklós veszi át az Echo TV operatív vezetését. Farkas Boglárka a Mészáros-Holding kommunikációs vezetőjeként folytatja pályafutását – tudatta hétfői közleményben az Echo TV. A televíziónál ma állománygyűlést tartottak, ahol bemutatták Vaszily Miklóst, Mészárosné Kelemen Beatrix, a csatorna igazgatóságának az elnöke pedig bejelentette, egyet előrelép az Echo TV, ez egy újabb lépcsőfok.Farkas Boglárka a Polbeatben: Még a balliberális újságírók sem tudtak belekötni a megújult Echo TV-be
Az Echo TV december 4-i megújulásával, a televízió Angol utcába történő költözésével, az egykori Nap TV logójának leverésével tényleg befejeződött Magyarországon a médiarendszerváltás - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója. Farkas Boglárka a balliberális újságírók fanyalgásáról is kifejtette a véleményét, szerinte nevetséges, ahogy támadásba lendültek, és látszik, hogy a megújulással és az Echo TV-vel kapcsolatban nem tudtak mibe belekötni."Ugyanolyan semlegesek vagyunk, mint Soros civiljei" - Trabantból űrjárműbe költözött az Echo TV (Fotókkal!)
Trabantból űrjárműbe ült át az Echo TV Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes jellemzése szerint, aki ezt annak apropóján mondta, hogy hétfő reggeltől új székházból, a Gyárfás-féle Nap Tv egykori Angol utcai épületéből, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik a televízió. Az új Echo TV pályára állása utáni sajtótájékoztatón Szikszai azt is nyomatékosította, hogy az Echo a józan ész tévéje, amely az ellen is harcolni fog, hogy a liberális világ ostobaságai Magyarországra is begyűrűzzenek. "Objektívek vagyunk, mint az RTL, kiegyensúlyozottak, mint az ATV, pártatlanok, mint a Hír TV és semlegesek, mint egy Soros-NGO" – üzent a fanyalgóknak Szikszai.Ajánljuk még