michl józsef
Óriási lehetőség és szerencse, vagy kapitális hiba a tatai szállodaépítés terve? (PS-videó)
Hosszú hetek óta tartja lázban a tataiakat az Avalon Center Kft. által az Öreg-tó mellett megépítendő szálloda terve, amelyről korábban már beszámoltunk. Az Avalon nem a várostól vette a területet, amely magántulajdon volt; ezt vásárolta meg a Hell cégcsoport leányvállalata. Felbolydult a város, csak úgy záporoznak az érvek pro és kontra, azonban ennek már politikai vetülete is van, hiszen a DK, a Momentum és az LMP is rászállt az ügyre. A tataiak közül sokan azt mondják, a szállodaépítés tervébe ne szóljon bele a politika, ez a kérdés ugyanis ettől független. Vannak, akik szerint értelmetlen és káros a beruházás a jelenlegi területen, vannak, akik szerint a természet bánja majd ezt a döntést, mások szerint el is csúfítja az Öreg-tó környékét az építendő szálloda. Sokan azonban egyáltalán nem látnak ilyen jellegű problémákat, és azt mondják, ez a fejlesztés jót fog tenni a városnak, miközben az Avalon Center Kft. azt ígéri, hogy egy fát sem vágnak ki, ügyelni fognak a környezetre, és olyan pályázati tervet nyújtanak majd be, ami elnyeri a lakosság többségének a tetszését. A PestiSrácok.hu Tatán járt, ahol beszéltünk a város fideszes polgármesterével, több helyi lakossal, valamint az Avalon ügyvezetőjével is. Igyekeztünk elérni ellenzéki politikusokat is, azonban Gyűrűs Károly, a DK képviselője nem kívánt kameránk állni és reagálni, a momentumos Popovics Judit viszont készségesen elküldte a párt álláspontját szerkesztőségünknek. A város vezetése érvekkel támasztja alá, hogy miért lenne jó ez a beruházás Tatának, ám azt Michl József polgármester is elismerte: a kép igen vegyes, a város polgárai is megosztottak. Michl elmondta stábunknak, hogy csak olyan tervet fogadnak el az Avalon Center Kft.-től, ami illeszkedik a táj szövetébe, és minden természetvédelmi aggályt komolyan megvizsgálnak. Hogy kinek van igaza? Ezt még talán a tataiak sem döntötték el, egy azonban biztos: az ellenzék számára fölösleges kicsinyes politikai haszonszerzésre használni a készülő beruházást, mert Tata ennél többet érdemel. Tovább folytatná csapatával a munkát a Tatát feltámasztó polgármester (PS-VIDEÓ)
"Amikor polgármester lettem, csak üres fiókokat örököltem. Nemcsak pénz nem volt, hanem még tervek sem" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Michl József, Tata fideszes polgármestere, akit éppen egy momentumos összellenzéki jelölt szeretne leváltani. Michl József továbbra is azt a szlogent tartja a legfontosabbnak, ami felélesztette a dunántúli kisvárost az elmúlt években: "Mi nem engedünk elmenni Tata mellett egyetlen forintot sem". De ahhoz, hogy érkezzenek a fejlesztési források, az uniós, kormányzati támogatások, először koncepciónak, álmoknak, terveknek kell lenniük. A jelenlegi városképet az elmúlt években a gyermekekre és vizekre építették, ami fellendítette a helyi turizmust. A cél nem változott: az eddigi ritmusban folytatni a munkát. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után