microsoft
Újságírók és politikusok után nyomozott az amerikai kormány az Apple és a Google segítségével
Az Apple hetente négyszáz, vagyis fél év alatt körülbelül tízezer adatkérést kap az amerikai hatóságoktól, melyeknek nagyjából az ötöde ellen én kifogással. Ez a szám csupán egy vállalaté, és még hozzá csatlakozik a Google, aki 2020 első felében negyvenezer hasonló megkeresést kapott, de a vállalati ügyfeleivel kapcsolatos néhány száznak több mint a felét visszautasította az amerikai hírszerzés nagy bánatára. A raketa.hu összeállításából kiderül az is: amikor Donald Trump korábbi amerikai elnök megpróbálta kideríteni, miként szivárognak ki titkos információk újságírókhoz, az amerikai Igazságügyi Minisztérium az Apple-től, a Microsofttól és a Google-től is kért információkat, majd évekig arra kötelezte a vállalatokat, hogy hallgassanak erről. Elkezdődött „szent” Bill Gates imázsának lerombolása – Felesége a Gates és a pedofil Epstein közötti kapcsolat miatt válik?
Nemrégiben robbant a hír, miszerint Bill Gates és neje válnak. Most úgy tűnik, Bill Gates házasságába került a pedofil Jeffrey Epsteinnel való barátsága, és az is napvilágra került, hogy a Microsoft több női alkalmazottja számolt be arról, hogy szexuális zaklatás és diszkrimináció áldozatai lettek és az egyiküknek korábban viszonya volt a világ egykori leggazdagabb emberével. Gates magánélete pletyka tárgyává vált – többek között ez is vezethetett ahhoz, hogy otthagyta anno az igazgatótanácsot, álszenten arra hivatkozva, hogy jótékonykodásra szeretné fordítani az idejét. Melinda Gates már két évvel a válás bejelentése előtt érintkezésbe lépett a válóperes ügyvédekkel. Az ok a férje és az elítélt szexbűnöző, Jeffrey Epstein közötti viszony. Bill Gates az egyik legnagyobb liberális ikon; az ő megtámadása azt is mutathatja, hogy a techóriások legfelsőbb szintjén is újra akarják osztani a befolyásolási potenciálokat, ahogy az a szórakoztatóiparban az utóbbi években megtörtént. Bill Gates már jóval a járvány előtt elkezdte fejleszteni azt a csipet, ami most éppen kapóra jön a Covid miatt
Egy, a Pentagon által kifejlesztett, bőr alá ültethető mikrocsipről számolt be a napokban a CBS News. Az amerikai tévécsatorna 60 Minutes című műsorában Matt Hepburn százados, a projekt kutatási vezetője részletezte, hogy az emberi testben elhelyezett parányi szerkezet még a tünetek kialakulása előtt felismeri a Covid-19-fertőzést, sőt, egy szűrővel el is különíti azt a vérből. Persze az emberekbe ültetett, programozható mikrocsipek már nem számítanak igazán szenzációnak: emlékezetes, néhány évvel ezelőtt már megjelent annak fogamzásgátló verziója – köszönhetően a Melinda és Bill Gates alapítványnak. A technológiai fejlődés szuperszonikus sztrádáján eddig szinte fel sem tűnt, milyen erős tuninggal rendelkezik az embereknek szánt kütyü, ami mára a hightech világ számos újdonságát utasítja maga mögé. A világjárvány azonban rámutatott arra: bizony, óriási szerencsénk van, hogy Bill Gates már a koronavírus megjelenése előtt dollármilliókat áldozva fejlesztette ki azt a kütyüt, ami később az egész világ számára megoldást jelenthet a Covid-19 fertőzés kimutatásában. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Pentagon munkatársai kicsit sem voltak elragadtatva attól, hogy programozható kapszulával a bőrük alatt éljék mindennapjaikat. Különösen izgalmas mindezt annak ismeretében górcső alá venni, hogy milyen vehemensen tiltakozott Bill Gates, amikor néhány portál megszellőztette, hogy a csip fejlesztésében bizony oroszlánrészt vállalt. Nézzük, miről is van szó.