Borvendég Zsuzsanna sorozata: Rákosi méhlegelője, ágasbúza, a kommunisták ostobasága mindenre kiterjedt!Borvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 augusztus 13. Az utóbbi években nagy divatja van egyes nagyvárosokban a „méhlegelő telepítésnek”. Nem új keletű az ötlet, már Rákosiék is próbálkoztak valami hasonlóval – nem kevés sikerrel. Ne gondoljuk, hogy a sárga és savanyú narancs mellett csak a gyapotföldek virítottak tájsebekként a magyar szántóföldeken. A személyi kultusz idején rengeteg hajmeresztő ötlettel álltak elő a szovjet mintát gondolkodás nélkül majmoló kommunisták.
Borvendég Zsuzsanna sorozata: A liszenkóizmus, a bolsevista áltudomány a „genderelméletben” született újjáBorvendég Zsuzsanna A Hálózat 2023 július 23. 1917-ben győzedelmeskedett a teljes őrület. Hatalomra jutott egy olyan eszme, amely azt hirdette magáról, hogy meg tudja haladni a transzcendenst, létre tud hozni egy új embertípust, amely uralkodik a természet erői felett is. Még a felvilágosodásként emlegetett kor filozófusai sem gondolták, hogy a teremtett világ isteni szabályait felülírhatják, egyszerűen csak igyekeztek kivonni a képletből a Mindenhatót, és természeti törvényként hivatkoztak az örök igazságokra.
Az energetikai micsurinizmus alkonya: kiderült, a 15 milliárd az kevesebb, mint a 150 milliárd, ami igazából 170 milliárdAmbrózy Áron Vezércikk 2022 július 4. Ha egy gyenge pillanatunkban feltennénk azt a kérdést, hogy mi a jobb: légzsák nélkül vásárolni új autót, vagy egyáltalán nem vásárolni autót, de közben megfagyni télen, akkor a válaszoló könnyen a putyinista propaganda uszályába kerülne. Inkább örvendezzünk azon, hogy Európa legélesebb politikuskoponyái lassan ráébrednek arra, hogy 150 milliárd köbméter orosz gázt nem lehet kiváltani 15 milliárd köbméter amerikaival.
Kanadából hazatelepült magyar kongatta meg a vészharangot, vár ránk a teljes önfeladás? Karantén kibeszélő május 19.
Ne szarjunk már be! Ettől?! - Havasi Bertalan hülyét csinált a bohócból, majd zseniálisan kiosztotta Magyar ugar