Pesti Srácok

migráció

A hatalmasat zsidózó Gyöngyösi Márton szerint a Jobbik konzervatív, a Fidesz szélsőséges (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 július 8.
Ugyan több videó is napvilágot látott a déli határt szinte ostrom alatt tartó illegális bevándorlók tömegeiről, a honvédség és a mezőőrök pedig folyamatosan a határt illegálisan átlépő migránsokkal szembesülnek, a baloldal számára most sem jelent problémát ez a helyzet. Emlékszünk, hogy a 2015-ös röszkei események előtt is csupán álproblémának, hazugságnak, nem létező veszélynek tartották a migrációt. A helyzet láthatóan azóta sem változott, ahogy a baloldal hazaszeretete és taktikai érzéke sem, amit a Karantén most be is mutat nektek. Kicsinyes politikai haszonszerzésre használják a mostani veszélyt is, hiszen a határ védése helyett arról hadoválnak, hogy honvédelem helyett miért nem a belbiztonságra költ a kormány. Egyrészt a kettő nem zárja ki egymást, másrészt a tömegével, fegyverekkel érkező migránstömeg hihetetlen belbiztonsági veszélyt jelent, hiszen büszkén mutogatják fegyvereiket, miközben átmásznak a kerítésen, és ezt még videóra is veszik. A belbiztonságra a Karantén szerint inkább Kálmán Olga és a gyurcsányista csapat jelent igazi veszélyt, hiszen a szemkilövetőt szolgai módon kiszolgáló, magát függetlennek és objektívnek nevező egykori műsorvezető veretes köpködései magukért beszélnek, ezt pedig mi sem hagyhattuk ki. A Orbán Viktort minden mondatban legalább kétszer gyűlölettel kiejtő Kálmán Olga most is kitett magáért, ahogy Gréczy, a recskakirály, de nem maradt le tőlük Gyöngyösi Márton sem, a Jobbik új elnöke, aki hatalmas zsidózásáról híresült el, most mégis azt mondja, hogy a Jobbik a konzervatív, a Fidesz pedig a szélsőséges. Tartsatok most is velünk!
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.