migráció
Évekkel ezelőtt elkotyogta Márki-Zay, hogy intézményesítené a migrációt Magyarországon
Márki-Zay Péter azoknak az embereknek a harsányságával hirdeti magáról, hogy jobboldali, akikről messziről látszik, hogy nem mondanak igazat. Márki-Zay Péter valójában semmilyen fronton nem jobboldali, hiszen betagozódott a Gyurcsány-csapatba, és nagyon úgy tűnik, hogy soha nem is volt az. Már 2019-ben, az önkormányzati választási kampányban hitet tett a szélsőbal mellett, kijelentve: a tömeges migráció előnyére válik a befogadó országnak, és még azt is elkotyogta, hogy milyen rendszer mentén telepítene be jó eséllyel integrálhatatlan tömegeket.Óriási a migrációs nyomás, az illegális bevándorlók egyre erőszakosabban akarnak áttörni a határon
Kizárólag az interneten – közösségi oldalakon, Messengeren, chatszobákban – kommunikálnak a nemzetközi embercsempészbandák, amelyek erőszakkal osztották fel a magyar–szerb határ szerbiai oldalát, ahol kizárólag ők juttathatják át a schengeni határon az illegális bevándorlókat – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Boross Zoltán ezredes.Megkezdődött Salvini kirakatpere egy migránshajó feltartóztatása miatt - Akár tizenöt évet is kaphat
Megkezdődött szombaton a szicíliai Palermóban Matteo Salvini pere, amelyben a volt olasz belügyminisztert azért vonják felelősségre, mert 2019 nyarán csaknem három hétig nem engedte egy spanyol hajón Szicíliához érkezett illegális bevándorlók partraszállását. A bíróság akár 15 éves börtönbüntetést is kiszabhat Salvinire, ha bűnösnek találják.Bakondi: feszültség van a védekezésben érintett nemzetállamok és az unió vezetése között
A nemzetállamok és az Európai Unió (EU) vezetése közötti feszültségről beszélt az illegális bevándorlással kapcsolatban a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán.Orbán Viktor: A migránsokat meg kell állítani! (Videó!)
A miniszterelnök a migrációval és annak megállításával kapcsolatos bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán. A bejegyzésben Orbán Viktor kitért arra is, hogy miközben Nyugatról egyre erősebb nyomást gyakorolnak a tagállamokra a kérdésben, addig Közép-Európa kitart a bevándorlásellenes álláspont mellett.Egy német tartományi miniszter megköszönte Magyarországnak a határvédelmet
Szijjártó Péter Stuttgartban folytatott tárgyalásokat Marion Gentges tartományi miniszterrel. A németországi Baden-Württemberg tartomány frissen megválasztott igazságügyi és migrációért felelős minisztere köszönetet mondott Magyarországnak, amiért megvédi az Európai Unió külső határait és féken tartja az illegális bevándorlási hullámot.Az Európa Tanács szerint emberi jogokat sért az illegális bevándorlók kitoloncolása
Az Európa Tanács (ET) tagállamainak nem szabad megengedniük, hogy személyi biztonságukat garantáló intézkedések nélkül migránsokat toloncoljanak vissza a határaikon kívülre, ez a gyakorlat ugyanis az emberi jogok megsértésének számít, nem szabad törvényessé tenni – jelentette ki a strasbourgi székhelyű ET emberi jogi biztosa csütörtökön.Hat-hétezer illegális bevándorló várakozhat a fehérorosz határnál
Hat-hétezer, Irakból, Szíriából és egyéb országokból érkezett bevándorló várakozhat arra, hogy megpróbáljon illegálisan belépni az Európai Unió (EU) területére Fehéroroszország felől – közölte szerdán a litván kormány. A litván belügyminiszter szerint nehéz megbecsülni az illegális bevándorlók pontos számát, mert Fehéroroszország továbbra is migránsokat szállíttat be magához, akiket később az EU-s tagállamokkal közös határaihoz küld.Szijjártó: Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik
Itt az ideje, hogy Brüsszelben is észrevegyék: Európa biztonsága ma Közép-Ázsiában kezdődik, hiszen naponta 30–35 ezer migráns hagyja el Afganisztánt – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a Sirojiddin Muhriddin tádzsik külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján, Dusanbéban.Ajánljuk még
















