Pesti Srácok

Soros ezúttal Törökországot veheti célba – A spekuláns az európai bevándorlás kapujában akarhat politikai változást

null

Törökország az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb országa. Az ankarai politikai szándékok fényében gazdasági bevándorlók milliói lephetik el kontinensünket. Nem meglepő hát, hogy a nyílt társadalom eszméjét minden erejével és hatalma felhasználásával hirdető spekuláns ezúttal Törökországot, illetve annak nemzeti elköteleződésű vezetését vette célba – számol be a Tűzfalcsoport.

Törökországban 2023-ban lesz választás, így Soros György és hálózata már megkezdték a szervezkedést, hogy leváltsák a 19 éve hatalomban levő Recep Tayyip Erdogant. Sőt, meg sem akarják várni az ötéves ciklus leteltét, előrehozott választást követelnek a jövő évre. A párhuzam a magyar belpolitikai helyzettel kísérteties hasonlóságot mutat: amint azt a New York Times is megírta, hat ellenzéki párt közösen szervezkedik Erdogan leváltására – emlékeztet a portál. A cikkben külön ki is emelik, hogy ez a fajta széleskörű pártszövetség egy „olyan stratégia, amit egyre több országban alkalmaznak”, például Ororszországban, Magyarországon vagy Csehországban (ahol éppen csak, de legyőzték Andrej Babiš miniszterelnököt). Most pedig Törökországon lehet a sor.

A New York Times írásában, hogy, hogy nem, egy olyan szakértőt kérdeztek meg, aki a Soroshoz köthető European Council on Foreign Relations tagja. Asli Aydintasbas szerint most van esélye a török ellenzéki összefogásnak leváltani Erdogant, de ugyanakkor hozzátette, hogy a gazdasági fejlődés és az ellenzék leszalámizása hatalomban tarthatná. Az összefogás Törökországban is a baloldaltól a nacionalistákig terjed, és éppen a 2019-es önkormányzati választás volt a főpróbája, mint hazánkban is. A 2023-as megmérettetésre pedig szintén egy közös jelölttel készülnek Kemal Kilicdaroglu személyében.

Recep Tayyip Erdogan török elnök sem tartozik éppenséggel Soros György politikai ízlésvilágához, annyi azonban bizonyos, hogy az antipátia kölcsönös. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Vérszagra gyűl az éji vad, és természetesen egy választás előtt Soros is megjelenik. Nem történt most sem másképp: a Nyílt Társadalom Alapítvány megkezdte a támadást 2021. október 22-én Erdoganhoz intézett felhívásukkal. Felszólították Törökország elnökét, hogy hagyjon fel azzal, hogy Sorost emlegeti Osman Kavala üzletember és filantróp ügye kapcsán, aki négy éve ül börtönben. Erdogan október közepén „Soros-söpredéknek” nevezte Kavalát, miután tíz nyugati ország, köztük az Egyesült Államok és Németország arra kérték, engedje szabadon. A megjegyzést a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke, Mark Malloch-Brown sértőnek nevezte.

Mindeközben, miután tíz ország nagykövetét persona non gratának minősítette Törökország belügyeibe való beavatkozás címén, Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn visszavonta a diplomaták hazaküldéséről szóló döntését. Történt mindez azután, hogy a szóban forgó államok – az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Kanada, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia és Új-Zéland – nyilatkozatukban megígérték: ezentúl tartják magukat a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény 41. cikkéhez, amely kimondja, hogy diplomaták nem avatkozhatnak be a fogadó ország belügyeibe. Erdogan nemtetszését az váltotta ki, hogy az érintett országok közös nyilatkozatban bírálták a török igazságszolgáltatást a négy éve ítélet nélkül börtönben ülő Osman Kavala török üzletember, „emberi jogi aktivista és filantróp” pereinek késleltetése miatt, és a férfi azonnali szabadon bocsátására szólították fel Ankarát. Kavalát a 2016-os puccskísérletben való részvételével és a tiltakozások finanszírozásával vádolják. Erdogan azt nyilatkozta:

A török elnök „azok” alatt Kanada, Franciaország, Finnország, Dánia, Németország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Svédország és az Egyesült Államok nagyköveteit értette, amelyek jelentős része egyébként a NATO-ban szövetségese Törökországnak. A tíz ország nagykövetei közös nyilatkozatot adtak ki, amely szerint Kavala fogvatartása a török „demokráciára, jogállamiságra és az igazságszolgáltatás átláthatóságára vetülő árnyék”. A diplomatákat azóta kiutasították az országból, mint persona non gratákat, azaz nem szívesen látott személyeket. Ez a nemzetközi jog és a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy a nagykövetek elvesztették diplomáciai mentességüket és előjogaikat.

Az egyébként párizsi születésű Osman Kavala egyike volt azoknak a török vezetőknek, akik a Nyílt Társadalom Alapítvány törökországi fiókszervezetének tanácsadói testületében foglaltak helyet, míg az 2018-ban be nem zárt. Azért tartóztatták le, mert a hatóságok azt feltételezték, hogy részt vett a 2013-as kormányellenes Gezi parki tüntetések finanszírozásában és megtervezésében. 2020 februárjában a bíróság felmentette őt és a többi vádlottat is, de Kavalát pár órával később ismét letartóztatták a 2016-os katonai puccskísérlettel kapcsolatos események és kémkedés gyanúja miatt.

Attól függetlenül, hogy Erdogan lehet valakinek szimpatikus vagy ellenszenves, igazat kell adnunk neki abban, hogy Osman Kavala Soros György embere Törökországban – fogalmaz a portál. Az 1990-es években számos NGO születésénél ott „bábáskodott”, mint például a Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International török lerakatai esetében. A törökországi Nyílt Társadalom Alapítvány alapító tagja és elnökségi tagja is volt. Korábban egy újságírónak azt nyilatkozta, hogy tiszteli Sorost, és hogy a nézeteik megegyeznek az emberi jogok, a civil szervezetek szerepe és a migrációs politika terén.

Egyértelműen látszik, hogy Soros új receptet követ. Nem lehetünk benne biztosak, hogy felhagy a „színes forradalmak” szervezésével, de a mostani szervezkedése alapján úgy tűnik, hogy inkább megpróbálja az egymással sokszor teljesen ellentétes nézeteket képviselő ellenzéki pártokat szövetségbe kovácsolni, moslékkoalíciókat létrehozni azokban az országokban, ahol számára antipatikus vezetést választott magának a nép – összegez a Tűzfalcsoport. Oroszország, Csehország és Törökország mellett Magyarországon is ez a terve, viszont nekünk, nemzetben és szuverenitásban gondolkodóknak van fél évünk megakadályozni, hogy hatalomra juttassa a baloldalt.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.