migráció
Orbán Viktor: Együttérzünk Ausztriával, a migrációt meg kell állítani! (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejezte ki együttérzését az ausztriai események kapcsán. Amint arról mi is beszámoltunk, Ausztriában bevándorlók gyilkoltak meg egy tizenhárom éves kislányt. A kormányfő kitért arra is, mennyire rossz előjel, hogy az elkövetők afgánok voltak, hiszen az USA afganisztáni kivonulását követően az ország állapota várhatóan csak még rosszabb lesz.Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat
Az elmúlt 24 órában ismét nem volt koronavírus-járványban elhunyt – árulta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök kifejtette: a mai napon minden bizonnyal elérjük az 5,5 millió oltottat, amely újabb enyhítéseket jelent. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne. Az újraindulásról szólva a miniszterelnök kifejtette: nem olyan egyszerű az újraindulási folyamat, mint azt gondolnánk, ezért direkt intézkedésekre van szükség, amelyek közül többet már meg is hozott a kabinet. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Az építőipari cégeket, amelyek extra hasznot húznak az állami lakás- és felújítási támogatásokból, 90 százalékos különadó terheli. A kormányfő szót ejtett arról is: nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is: vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban.Íme, itt vannak az új nemzeti konzultáció kérdései
Magyarország Kormánya Facebook.oldalán tette közzé a most induló nemzeti konzultáció részleteit. Az összeállítás tizennégy kérdést tartalmaz, amelynek válaszait augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek. Ezek érintik a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is.Afganisztáni menedékkérők gyilkoltak meg egy tizenhárom éves lányt Ausztriában (Videó!)
Afganisztáni menedékkérők gyilkoltak meg egy tizenhárom éves lányt Ausztriában. A két gyanúsított, egy tizenhat és egy tizennyolc éves afganisztáni menedékkérő egyikét hétfőn egy pizzériában tartóztattak le, a másikat két órával később a Duna-szigeten – adta hírül a Mandiner a Kronen Zeitung tudósítására hivatkozva. A bűncselekményt az egyik gyanúsított lakásában követték el, és jelenleg más elkövetőtársakat sem zárnak ki. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a tizennyolc éves fiatalember ellen már három bírói ítélet volt érvényben tavaly, még börtönbe is került, ennek ellenére mégsem deportálták.Gazdasági szempontok miatt javulhat az EU kapcsolata Oroszországgal
Az uniós külpolitika irányairól is tárgyaltak az uniós országok állam- és kormányfői a csúcstalálkozón; úgy tűnik, hogy változik az Oroszországgal kapcsolatos megközelítés, és a migráció miatt újfajta megállapodás körvonalazódik Törökországgal is – írja a hirado.hu.A jelenleginél is erősebb migrációs nyomás várható a déli határon őszre
A nyári időjárás és a közel-keleti, afrikai politikai helyzet is hozzájárul ahhoz, hogy hétről hétre újra nő az Európai Unió felé tartó illegális bevándorlók száma. Ha a 2015-ös csúcsot nem is éri el, az utóbbi évek átlagához képest a nemzetközi elemzések szerint idén őszre kimagaslóan nagy tömeg indulhat Európa nyugati része felé – írja szombati számában a Magyar Nemzet.EU-csúcs – Merkel: nem sikerült megállapodni Oroszországgal, folytatják a magyar szabályozás vizsgálatát
Az uniós tagországok vezetőinek nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcstalálkozó megtartásáról – közölte Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban, Brüsszelben, a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően. Merkel elmondta: átfogó, nehéz vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.Az ENSZ főtitkára a migráció mellett foglalt állást
A bevándorlás pozitívan járul hozzá Európa jövőjéhez, ugyanakkor szükséges is, ezért az Európai Uniónak együtt kell működnie partnerországaival, hogy a migráció ne szükség, hanem választás kérdése legyen – fogalmazott António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtökön, Brüsszelben, a David Sassolival, az Európai Parlament (EP) elnökével tartott sajtókonferencián.Özönlenek a migránsok Európába
Minden migrációs útvonalon továbbra is emelkedő tendenciát mutat az Európába irányuló illegális határátlépések száma; az év első öt hónapjában mintegy 47 100-an kíséreltek meg az Európai Unió területére jutni, 47 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt – közölte az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) kedden.Ajánljuk még

















