migráció
Az osztrák belügyminiszter szerint az EU külső határainál kellene lefolytatni a gyorsított menekültügyi eljárásokat
Az EU külső határainál kellene lefolytatni a gyorsított menekültügyi eljárásokat – nyilatkozta Karl Nehammer belügyminiszter szerdán a Die Welt című német lapnak. Közben Burgenland szociáldemokrata vezetése tiltakozik a belügyminiszter korábban bejelentett terve ellen, amely szerint Kismartonban létesítenének központot a gyorsított menekültügyi eljárások lefolytatására.Csillapodik a járvány, úgyhogy a törökök megnyitották az utat Európa irányába a migránsok előtt
Törökország ismét megnyitotta szárazföldi határait Európába a migránsok előtt – jelentette ki Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter, miután szerdán Josep Borrellel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével látogatást tettek az Évrosz határfolyó térségében.Szijjártó: Komoly kockázatot jelentene egy újabb migrációs hullám
Jelentős egészségügyi és gazdasági kockázatokat jelentene egy újabb migrációs hullám, márpedig a koronavírus az illegális bevándorlás erősödését válthatja ki, minthogy a járvány a már egyébként is nehéz helyzetben lévő országokat sújtotta jobban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter spanyol kollégájával szerdán közösen tartott madridi sajtótájékoztatóján.Újra tengerre mennek a civil szervezetek migránsokat kimentő hajói
Három hónap járványügyi kihagyás után ismét kihajózott az Ocean Viking nevű civil hajó hétfőn, és a Földközi-tenger középső része felé tart - jelentette az AFP francia hírügynökség hétfőn. A hajó legénysége a fedélzeten tartózkodó újságíróknak azt mondta, a líbiai partok felé veszik az irányt, hogy a tengeren bajba jutott embereket vegyenek a fedélzetükre. Hozzátették, hogy a hajón szigorú egészségügyi rendszabályokat vezettek be a Covid-19 miatt, bár elmondták, hogy mióta az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezet megvonta tőlük a segítséget áprilisban, nehézségeik vannak orvosi téren.Migráns a dél-angliai Reading városában késelő
A hatóságok feltételezése szerint líbiai illetőségű a dél-angliai Reading városában szombat este elkövetett késeléses támadás gyanúsítottja.Kiköthet Szicílián a Mare Jonio civilhajó migránsokkal a fedélzetén
Kiköthet Szicílián a Mare Jonio nevű hajó 67 migránssal a fedélzetén – közölte szombaton a hajót üzemeltető Mediterranea Saving Humans olasz civil szervezet.Nő a kötelező betelepítési kvótát elutasító országok száma
Nő azoknak az országoknak a száma, amelyek elutasítják az illegális migránsok kötelező betelepítési kvótáját, és ezt az Európai Unió vezetői jól érzékelik – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.Az ellenzék szerint is valótlan problémákkal kampányol az ellenzék
Megbukik az ellenzék a 2022-es országgyűlési választáson, ha csak a kormányt kritizálja – erről beszélt az LMP országgyűlési képviselője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Ungár Péter elmondta: nem zárja ki, hogy két év múlva Dobrev Klára legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: egyetért a kormány migrációs politikájával, a szociális szférában azonban szerinte sürgős bérrendezésre lenne szükség.Ajánljuk még

















