migráció
A Die Presse és a Kleine Zeitung szerint is Orbán Viktornak volt igaza, ezért az EU-nak bocsánatot kell kérnie a magyar miniszterelnöktől
Az osztrák és a német sajtó is elismerően ír Orbán Viktor migrációs politikájáról. A Kleine Zeitung publicistája, Boris Kálnoky szerint a magyar miniszterelnök szellemi szolgálatot végzett Európának, amiért bocsánatkéréssel és köszönettel tartozik Orbán Viktornak az Európai Unió. Korábban a Die Presse újságírója, Christian Ortner fogalmazta meg a mérvadó német lap hasábjain, hogy többek között a korábbi osztrák és a jelenlegi német kancellárnak is bocsánatot kell kérnie a magyar miniszterelnöktől, mert Orbán Viktor volt az egyedüli, aki azt tette, ami a kötelessége: minden erővel megvédte a határokat."Azt akarom, hogy meghalj" – Képzett afgán katonák is megjelentek a görög határnál
Egyre erőszakosabban támadják a görög határt a migránsok, akiket már alig tudnak visszatartani a határédelmi szervek. A menekülthorda tagjai között több katonai csoportot is felfedeztek, akik szintén a törökországi határon várakoznak, hogy végre átjussanak azon.Nógrádi: Mintegy 1,1 millió szír kap jelenleg támogatást az Európai Uniótól
Mintegy 1,1 millió Törökországban élő szír menekült kap támogatást az Európai Uniótól – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pénteken, az M1 aktuális csatornán.A Magyar Honvédség jó állapotban van és felkészült! – Demkó és Mihályi szerint a legdurvább járvány esetében is helyt fognak állni a katonáink
A migrációval szemben a koronavírus-járvány még nem honvédelmi kérdés, de készüljünk a legrosszabbra! – realista és pesszimista forgatókönyvek alapján vázolták fel hadügyi és biztonságpolitikai szakértőink, Demkó Attila és Mihályi Attila, hogy mi várhat ránk. Legrosszabb esetben az is előfordulhat – ha az olaszországihoz hasonló ütemben terjed a járvány –, hogy katonák fogják a lábtörlőre rakni a napi élelmiszerellátmányt, de a Honvédség jó állapotban van, felkészültek a legrosszabbra is, és ennek köszönhetően „túl fogjuk élni”.A görög-török konfliktus sem enyhül: Molotov-koktéllal támadják a határkerítést a migránsok a török oldal irányából
Az éjjel újabb rohamot indítottak a migránsok, akik mindenáron Görögországba akarnak jutni; ezúttal Molotov-koktélokat dobáltak a görög oldal irányába, hátha ettől átengedik majd őket. Egyes sajtóinformációk szerint a török rendőrök is segítették a bevándorlókat a határtámadásban.Erdogan a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket, akik fellépnek a Törökországból az Európai Unióba igyekvő illegális migránsokkal szemben.Jelentősen nőtt a nyomás a déli határon
Jelentősen nőtt a migrációs nyomás Magyarország déli határán – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai budapesti ülésén.Ajánljuk még















