Pesti Srácok

Nem szűnik a migrációs nyomás: ma hajnalban is szervezett támadás érte a görög határt

Nem szűnik a migrációs nyomás: ma hajnalban is szervezett támadás érte a görög határt

Míg mindenki a koronavírussal és az azzal okozott rendkívüli helyzettel van elfoglalva, a görög-török határon a kedélyek nem csillapodtak le. Február végén engedte Görögország és ezzel az Európai Unió felé Recep Tayyip Erdogan török elnök az országában tartózkodó illegális bevándorlók nagy részét. Sajtóhírek szerint azért, mert nehezményezte, hogy a korábban az unióval kialkudott összeg egy részét a mai napig nem kapta meg.

A görög hatóságok március közepén ismertették, hogy az elmúlt másfél hónapban, Erdogan határnyitása óta összesen több, mint ötvenkétezer migráns próbált meg átkelni a határon, naponta több százan próbálták meg áttörni a határkerítést, vagy más módon kíséreltek meg bejutni az unió területére. A jelentések szerint, csak vasárnap és hétfőn összesen 713 sikertelen illegális határátlépést akadályoztak meg a görög határőrök a Proto Thema nevű görög portál szerint, amely hozzátette, hogy eddig összesen 410 embert tartóztattak le. Az elmúlt három hétben rendszeresek voltak a fegyveres összetűzések is a határőrök és a döntően közel-keleti bevándorlók között: a görög erőknek sokszor csak gumilövedékkel és könnygáz-gránáttal sikerült megfékezniük a migránstömeget. Az athéni vezetés azzal vádolja Ankarát, hogy utóbbi még fel is fegyverezi a bevándorlókat, ugyanis nem egyszer fordult elő, hogy a migránsok visszalőttek, sokszor könnygázzal. A görög kormány szerint, nem egyszer börtönökből kiemelt, harcedzett embereket is a határhoz szállítottak.

A görög média számolatlanul hozza nyilvánosságra azokat a felvételeket, amelyeken azt látni, ahogy a határt támadni készülők Molotov-koktélokat dobnak a görög oldal irányába, az őrök felé. Sokszor csak így sikerült nekik átjutniuk az Európai Unió területére.

A Kathimerini görög portál szerda reggel arról írt, hogy nem szűnt meg a migrációs nyomás, Evros térségében a török határnál szerda hajnalban ismét szervezett támadás érte a görög határt. Azt írták, hogy nagyjából 350 közel-keleti próbálta meg áttörni a határt Kastanies városánál. Állítólag a migránsokat a török biztonsági erők emberei is segítették, akik könnygázt lőttek a görög határőrök irányába. Az Európai Unió határvédelmi szervezete, a térségben jelen lévő Frontex erői segítettek megvédeni a görög határt. A szerdai események előzménye, hogy Erdogan török elnök és Angela Merkel német kancellár, Macron francia elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök kedden nem tudott megállapodni a 2016-os EU-Ankara migránspaktum újratárgyalásának részleteiről.

PestiSracok facebook image

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.