migráció
Bakondi: a rendőrség megvédi a magyar határt
A magyar rendőrség minden kihívásra megfelelő választ fog adni, és megvédi a magyar államhatárt – mondta a kedd hajnalban Röszkénél történt tömeges áttörési kísérlet kapcsán Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden az M1 aktuális csatornán. Az M1 Híradójában elhangzott, hogy az illetékesek megvizsgálják a déli határzárat, és ahol szükséges, megerősítik a berendezéseket. A Röszkén történtek miatt összehívták a migrációs munkacsoportot, amelynek ülésén Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. A támadók akciójuk több részletét a Facebook-on is megosztották, és azzal fenyegetőztek, hogy a következő napokban még többen, még nagyobb erővel próbálnak meg áttörni a magyar határon.Kiköthet az olasz partoknál több, mint négyszáz migránssal az Ocean Viking
A dél-olaszországi Tarantóban kapott kikötési engedélyt az Ocean Viking, az Sos Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül közös hajója kedden. Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter közölte: "túszejtésért" feljelenti a kormányfőt és a belügyi tárca vezetőjét. Az Ocean Viking négyszázhárom emberrel a fedélzetén várhatóan kedden este érkezik meg a Puglia tartománybeli Tarantóba.Hidvéghi: gyalázatos, hogy miközben a magyar rendőrök a határ megvédéséért küzdenek, Brüsszelben az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb támadást indítsanak a hazájuk ellen
Gyalázatos, hogy miközben otthon a magyar rendőrök a határ megvédéséért küzdenek, Brüsszelben az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb támadást indítsanak a hazájuk ellen – jelentette ki Hidvéghi Balázs Brüsszelben újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy kedden délelőtt az ellenzék európai parlamenti képviselői egy magyar kormányt kritizáló jelentést mutattak be. A Fidesz EP-képviselője szerint, az esemény egy politikai rendezvény, egy kampányrendezvény volt, és illeszkedett az eddigi politikai támadások sorába, az évek óta ismételt hazugságok voltak hallhatók – hangsúlyozta Hidvéghi, aki szerint a háttérben nem más, mint a bevándorláspolitikai vita áll – írta a Magyar Nemzet.Elemző: a migránsok tudják, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon, ezért próbálkoznak tömegesen
A migránsok tisztában vannak azzal, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon, ezért próbálkoznak tömegesen - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.Migránshorda támadta meg a röszkei átkelőt, lövések is eldördültek - Pintér Sándor: A határt megvédtük, négy elfogott kihallgatása zajlik
Hatvan-hetven migráns próbálta átszakítani ma hajnali fél hatkor a röszkei régi határátkelő kerítését, a betolakodókat figyelmeztető lövésekkel és a kiérkező járőrök akciójával sikerült feltartóztatni. Pintér Sándor belügyminiszter fél 11-kor rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Belügyminisztérium Migrációs Munkacsoportjának ülése után, ahol elmondta, hogy a rendőrség sikerrel hárította el a támadást és végül a határ közelében azt a négy migránst is elfogták, akiknek sikerült átszökniük. Őket most ügyészi felügyelettel hallgatják ki.Több mint félezer migráns elfogásában segítettek a polgárőrök
Több mint félezer migráns elfogásában segítettek a polgárőrök - mondta Csaplár Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség önkormányzati elnökhelyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Több mint száz határsértőt tartóztattak fel a hétvégén a déli határon
124 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.Győzelmet aratott a migrációkritikus szocdem tartományi vezető Burgenlandban
Győzelmet aratott az előzetes adatok alapján, és a szavazatszámlás állása szerint az abszolút többséget is megszerzi a vasárnapi burgenlandi választásokon az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), amely az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) koalícióban jelenleg is vezeti Ausztria legkeletibb tartományát. Hans Peter Doskozil szocdem tartományi vezető a zárt határok és a menedékkérők Földközi-tengeren történő átkelésének felszámolása mellett foglal állást.Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg román határőrök két afrikai migránst a román-magyar határon
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg a román határrendészek két határsértőt szombaton késő este, a román-magyar zöld határon, Szatmár megyében, Óvári térségében. A két határsértő nem állt meg a járőrök felszólítására, és ötven méterre közelítette meg az államhatár vonalát. Az előzetes vizsgálat során kiderült: a huszonkilenc, illetve harmincnyolc éves férfi Tunéziából származik.Ajánljuk még

















